Cikksorozatunk befejező részében körbejárjuk a témakörben legnagyobb gondot okozó jelenséget, ami nem más, mint az amerikai civilek szinte teljes felfegyverzettsége.

Hihetetlen számadatok

Amint azt korábban már említettük, az Egyesült Államokban egy emberre majdnem kilenc lőfegyver jut, ami egészen megdöbbentő adat. És ne feledjük, hogy ezek csak a legális eladások mutatói. Arról állítólag fogalma sincs a mindenkori kormánynak, hogy összesen mennyi fegyverrel is kellene számolni.

Némileg talán túlzó becslések szerint az is elképzelhető, hogy ez a szám akár kétszer-háromszor ekkora is lehet a valóságban.

Mi a „hivatalos”?

És ami nagyon különös: az Egyesült Államokban nem létezik hivatalos nyilvántartás a fegyverek számát illetően, így kizárólag becslések alapján gondolkodhatunk. A fegyvergyártók kezét tehát az „In God We Trust” felirat fakultatív méltóságteljességén kívül nem sok minden köti.

18659806_m

A „hivatalos” szó mindennek megfelelően nem túl szerencsés, hiszen ilyenről nem beszélhetünk jelen témakörben.

Nem tudhatjuk tehát, hogy mennyi lőfegyverrel él az amerikai, de a legóvatosabb és legfinomabb becslések szerint is nagyjából 270 millió fegyvert tartanak a háztartásokban.

Érdemes itt megállni egy pillanatra és elgondolkodni, mekkora számról is van szó.

A vadászok helyzete ugyanakkor nem „egyszerűbb”

Nehogy azt higgyük, hogy mindez azt jelenti, hogy aki vadászni szeretne, az bemegy a boltba és vesz magának egy puskát, ami megtetszik.

A vadászpuskák az automata kézifegyverekhez, valamint a hangtompítós variásokhoz hasonlóan engedélykötelesek.

Kinek jó tehát ez az egész?

Egy 2014-es felmérés alapján jelen pillanatban az amerikaiak 32%-ának van fegyvere, s ez az arány folyamatosan csökken (elég csak arra gondolni, hogy az 1980-as évek első felében még a lakosság felének volt fegyvere).

Ez azt jelenti, hogy lassanként kialakulóban van egy nagyon komolyan felfegyverzett közösség, melynek tagjai abban minimum egyetértenek, hogy az igazi amerikainak fegyvere van.

Hogy aztán azzal mit kezd, lemészárol egy csapat diákot, agyonlövi a szomszédját, vagy a postást, esetleg célba lő vele a birtokán, már más kérdés.

Hogy kinek jó mindez? Természetesen a világ egyik legjobb marketingkampányával rendelkező, amerikai fegyveriparnak.

 

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

A többi cikket se hagyd ki!