Számos olyan kutyafajta létezik szerte a világban, amelyet itthon kevésbé ismernek vagy éppen az adott fajtát egyáltalán nem hozzák összefüggésbe a vadászattal. Éppen ezért összeválogattam néhány ismert és kevésbé ismert vadászatra használt fajtát, amelyekről külön-külön is könyvet lehetne írni, ugyanakkor a hely szűke miatt, csak röviden jellemzem őket.

Manapság egyre több vadászban tudatosul az, hogy a megfelelő kutya nélkül aligha ér valamit a vadászat. Legyen szó annak bármely formájáról. Sem a társas vadászatok, sem az esetleges utánkeresések nem járnak olyan sikerrel kutya nélkül, mintha velünk lenne egy jól képzett vadászeb. Ugyanakkor igaz ennek a fordítottja is, hogy egy éretlen, neveletlen vagy kevésbé jó képességű kutya minden résztvevő vadásznapját tönkreteheti.

A sokoldalú labrador retriever

A retrieverek csoportjába tartozik a golden retriever illetve a labrador retriever. A kettő közül a családi és terápiás kutyaként is közkedvelt, napjainkban leginkább vízivad-vadászatra alkalmazott labradorról lesz szó. Eredendően arra tenyésztették ki, hogy felkutassák és lövést követően apportírozzák a vadat. Hiszen a megtalált madarat inkább csak lassú mozgással jelzik, mint állják. Ugyanakkor fizikai tulajdonságaikat tekintve tökéletesek arra, hogy télen a hideg vízben dolgozzanak. Ezt segíti a rövid tömör bunda, melynek aljszőrzete vízálló. Farka vidrafarokszerű, amely úszás közben kormányként segíti a munkáját. Lábujjai között pedig afféle „úszóhártyák” találhatóak, amelyek szintén nagyszerű úszóvá teszi őket. Összességében stramm, erős és vízimádó kutyákról beszélünk. Nemcsoda hát, hogy nagy népszerűségnek örvendenek hazánkban és nem meglepő, hogy ők a legtöbbet törzskönyvezett kutyák Amerikában is.

A kevésbé ismert, de annál keményebb chesapeake bay retriever

A retrieverek csoportját erősíti a marylandi Chesapeake-öbölben egykoron vízivad-vadászatra használt kutya, aki az öbölről kapta a nevét. Az egyetlen, teljes egészében az Egyesült Államokban tenyésztett retriever, a chessie a tökéletes amerikai vadászkutya megtestesítője. A Chesapeake-öböl hideg, zord vizein a gazdasági vadászatok idején a Chessie-k a lőtt vízivadat aportírozták, ezt követően pedig a dokkoknál védték a csónakokat, felszereléseket és a zsákmányt. Igazi egygazdás, végtelenül hűséges és kitartó vadászkutyáról van szó. A Chesapeake szilárdabb felépítésű, mint a labrador és vastag, zsíros bundája van, amely segít a hideg víz taszításában, valamint úszóhártyás lábai kivállóvá teszik az úszás terén. Imádják a vizet éppen ezért gondolkodás nélkül vetik bele magukat akár a jeges tavakba is, hogy apportírozni tudjanak. Elszántságuknak köszönhetően mentálisan is tökéletesen alkalmasak a vízivad-vadászatra. Érdekességként megemlíthető, hogy korabeli leírások szerint egy hajó fedélzetén utazott a fajta két őse Canton és Sailor. Ők azok, akik a legénység néhány tagjával együtt túlélték a hajótörést, és mivel kiválóan teljesítettek, jóval később, 1877-ben utódaik a Carroll Island Kennelekben keveredtek. Onnan terjedtek el az egész régióban, és még ebben az évben önálló fajtaként ismerték el. Ugyan lassabban érő kutyák, kiképzésük erőskezű, rafinált szakembert igényel. Ennek ellenére ezek a kutyák minden olyan feladatot elvégeznek, amelyeket társaik már nem. Hiszen a legmostohább körülmények között sem hagyja el őket a vadászkedvük.

Az igazi energiabomba, avagy az elegáns és szeretni való angol springer spániel

A következő csoport a kajtatóebeké. Ide tartoznak például az angol cocer, illetve az angol springer spánielek. Habár hazánkban napjainkban kevésbé népszerűek a vadászok körében, mégis az egyik legjobb kajtatóebek a maguk kategóriájában. A spánielek ugyan nem állják a vadat, hiszen egy jól betanított spániel a gazdájához közel, lőtávolságon belül keresi azt. Érzékeik mégis kifinomulttá és különlegessé teszik a stílusukat. A labradoroknál kisebb termetű springereknek bőséges energiaszintjüknek köszönhetően nem jelentenek gondot az egész napos vadászatok sem. Az apportírozási ösztönük valamivel erősebb, mint a pointereké, ami nagy előny, ha egy szárnyazott kakas menekülni próbál. A jó orrú, összességében kellemes temperamentumú és engedelmes természetű springerek hűséges kutyák, amelyek keményen dolgoznak és mindig igyekeznek a gazdájuk kedvében járni.

A mindenki által ismert mindenes vadászkutyák

Ahhoz, hogy tovább lépjünk az egyes kutyafajtákat elemezve, szükséges kicsit tisztázni a mindenes vadászkutyák csoportjának fogalmát. Amelyet még további két csoportra oszthatunk. Az egyik a kontinentális vizslák, a másik pedig az angol vizslák halmaza. A kontinentális vizslák közé tartoznak a méltán népszerű magyar és német vizslák, és ezeknek különféle típusai. Ők azok, akiknek a feladata nem ér véget a vad felkutatásával, megállásával és felkeltésével. Hiszen ők jó apport-érzékkel végzik a lövés utáni munkát is. Ezzel ellentétben az angol vizslákat inkább csak a lövés előtti munkára alkalmazzák. Közéjük tartozik például a pointer és a különféle szetterek.

Az előkelő angol szetter

Talán nincs előkelőbb megjelenésű vadászkutya, mint az angol szetter, mégis kicsiny országunkban ez a fajta talán kevésbé ismert a vadászok körében. A szetterek azok a kutyák, amelyek hajlamosak közelebb kerülni a vadhoz, mint az angol pointerek. Emellett látótávolságban maradnak és nagyszerűen mutatják az irányt, amivel jó eséllyel lövéshez juttathatják a vadászt. Ennek ellenére a lövést követően a lőtt vad megtalálása kihívást jelenthet, ezért megfelelő eszközökkel élesíteni kell bennünk az apportösztönt.

A szoborszerű angol pointer

A pointer egy összefoglaló név azonban, ha előtag nélkül használják, általában a legismertebb fajtára, az angol pointerre utalnak. A pointerek dörzsöltek, gyorsak és „madármániások”. Nem mindennapi zsákmányszerző képességgel rendelkeznek és a legkedvezőtlenebb területeken is felkutatják a vadat. Vékony szőrzetük lehetővé teszi, hogy a melegben is hűvös maradjon, kitartásuk pedig biztosítja, hogy a végletekig dolgozzanak. A kutyák használhatósága viszonylag széles skálán mozog, hiszen külföldön a lovas vadászatoktól kezdve, a fajdvadászaton át, a hazai apróvadazásokig bármely munkára található megfelelő vérvonal közülük. Sőt, vannak akik kifejezetten családi kutyaként tartják, viszont ebben az esetben számolni kell azzal a végtelen energiával, amelyet bizony muszáj levezetniük. Keményen és gyorsan dolgoznak, és kifinomult stílusukkal csak a szettereké vetekszik. Egy jól képzett, farkát és fejét magasra emelő pointer olyan látvány, amelyet minden kutyás ember értékelni tud. Illetve az a képesség, hogy mindezt a külső behatások ellenére is fixen tartani tudja, mit sem bizonyít jobban, hogy a kutya önkontrollja és képezhetősége végeláthatatlan lehetőségeket rejt.

Azok a bizonyos kajtatóebek

A kajtatóebek csoportjába tartozik többek között az egyik ősi magyar kutyafajtánk az erdélyi kopó, aki a hosszúlábú kopók csoportját erősíti. A rövidlábúak csapatához tartozik például a beagle vagy akár a basset hound. Ebből adódik, hogy a méretük alapján besorolt ebeket más és más kopászati (kopóval történő vadászat) módokra használtál. A gyalogos vadászatok alkalmával inkább a rövid-, míg a lovas vadászatokon a hosszúlábú kopókat vetették be.

A beagle, avagy a nyulak réme

A külföldi nyúlvadászatok alkalmával legtöbbet alkalmazott kutya a beagle. Kitartó és szívós jószág, aki végeláthatatlan ugatással képes hosszú percekig üldözni a nyulat úgy, hogy a vadászt minél előbb helyzetbe hozza. A háromszínű beagle-t, amely kicsi termete ellenére is tele van életerővel és elképesztően karakán, közel kétszáz éve használják apróvad vadászatra. A kiváló szaglás, valamint a gyorsaság és a mozgékonyság teszi a beagle-t a legjobb választássá a nyúlvadászatok terén. Az ugatásra való hajlamuk pedig biztosítja azt, hogy soha ne veszítse gazdája szem elől, hogy éppen hol tartózkodik. Bár a beagle kiemelkedik a nyúlvadászatok során, szaglása olyan kiváló, hogy keresőkutyaként is használják. Kiegyensúlyozott természete és barátságos viselkedése miatt népszerű családi eb. (1953-59 között az AKC nyilvántartási listájának első helyén álltak, és még mindig az első öt között vannak) Kis méretei miatt a beagle-nek nincs szüksége nagy házra vagy udvarra – így még a külvárosi kutyásoknak is lehetőségük van arra, hogy egy ilyen remek társuk lehessen.

Íme a ráadás! Egy kis különlegesség az argentin dogokról…

Mivel a vaddisznók pestisként terjednek egész Amerikában és évente akár 1 milliárd dolláros vadkárt is okozhatnak a mezőgazdaságban, az intelligens és termékeny állat vadászatának minden módját engedélyeztették és bevetették már. A hajtástól kezdve a csapdázáson át, az éjjellátók és a helikopterek használatáig. Nemcsak a vadászati eszközök, de a kutyák terén is jóval szélesebb repertoárt vonultatnak fel, mint itthon. A vadászkutyák általában addig keresik és hajtják a disznókat, amíg azok úgy nem döntenek, hogy megfordulnak és harcolnak. Ekkor a fogósabb kutyák beleállnak, és megragadják az disznó fülét, vagy bármely más testrészét, amelybe kellőképpen bele tudnak fogni, így lehetőség szerint a vadászok megérkezéséig visszatartják őket. Amerikában a két legnépszerűbb kutya erre a célra a pitbull és az argentin dog. A nagyobb, még a pitbullnál is erősebb és atletikusabb dogokat kifejezetten nagyvad vadászatra alkalmazzák és szelektálják. A Dél-Amerikából származó dogokat eredendően pumák és vaddisznók vadászatára tenyésztették ki. A 70-es években importálták őket az Egyesült Államokba, ahol tökéletesen alkalmasak voltak a forró éghajlatra, ahol a sűrű, zord területeken a disznók jól érzik magukat – például Texasban, Georgiában és Kaliforniában. A dogok teste izmos, szőrzetük fehér és a legkevésbé sem tömött. Rendelkeznek elég kitartással ahhoz, hogy szemtől szembe szálljanak egy sebzett vaddisznóval is. Ránézésre félelmetesnek tűnnek, de amilyen vehemensek a vadászaton, olyan barátságosak és hűségesek az otthonukban. A vadászatra tenyésztett vérvonal az, amely nem mutat agresszivitást az emberekkel vagy más kutyákkal szemben. Ellenben azokkal, amelyeket a kutyaviadalokon való eredményes részvétel érdekében szelektáltak.