Ahogy ígértem itt a kontra arra vonatkozóan, hogy nem mindig a munkáltató a hibás, hanem előfordul, hogy a vadőr sem tesz eleget az elvásároknak. Szerencsére rengeteg reakció érkezett arra a bejegyzésre, amiben azt taglaltam, hogy milyen helyzete van ma a magyar vadgazdálkodásban a szakszemélyzetnek. A vadőrök oldaláról nem mondok újat azzal, hogy kevés kivétellel alátámasztották a konklúziót, miszerint nincsenek megbecsülve. Sem anyagilag, sem erkölcsileg. De akadt bizony rengeteg félreértés, ami vagy az én fogalmazásomból adódott vagy a megfelelő értelmezés hiányából. A konzekvencia továbbra is az, hogy azoknak a hivatásos vadászoknak igenis engedni kellene, hogy gondolkodjanak, akik ezért tanulnak és a rájuk bízott fizikai feladatokat maradéktalanul elvégzik. Ha egyáltalán létezik olyan, hogy maradéktalanul elvégzett munka egy vadászterületen…

Térjünk rá jelen cikkem eredeti témájára. Nézzük meg kicsit azokat a hivatásos vadászokat, akik nemhogy a rájuk bízott munkát nem, megközelítőleg semmit nem csinálnak a területen. Ugyebár a hatályos jogszabályok elvileg nem teszik lehetővé a papírvadőrök alkalmazását. Elvileg…

Ebből kifolyólag a feltételezések kitalált alakokról szólnak. Tehát a valósággal való bármilyen egyezés kizárólag a véletlen műve lehet. Felhívom kedves figyelmüket, hogy a cikk nem szenved hiányt cinizmusban, és kétértelmű megjegyzésekben.

Egy gyors helyzetjelentés.

Adott egy hivatásos vadász, aki úgy tekint a kötetlen munkaidejére, mintha az nem is lenne. Tehát kénye-kedve szerint megy ki a területre. Délelőtt egy órácskára, meg mondjuk délután 5 percre, csakhogy a tanyasiak mégis lássák megfordulni a területen az autót. Az etetésre, szórásra szánt takarmány eltűnik, de ugyebár a területen nyoma sincs. Na, nem azért mert akkora a vadsűrűség… A céges autó, ha egyáltalán van olyan, többet járkál betonúton, mint a területen. A szakszemélyzet megkapja ugyan a ruhapénzt, de még mindig inkább másra költi, számláztatja azt. Mint mondom ezek csak fikciók, reméljük ez nem fordul elő a valóságban…

Hogy mi ezzel a valódi probléma? Sokkal mélyebbre kell ahhoz nyúlni, hogy ezt részletesen levezessük.

Ahhoz, hogy megfelelő terítéket tudjon a társaság produkálni, már alapból tudni kellene, hogy megközelítőleg mennyi a becsült vadlétszám a területen. Ezt persze az előző évek adataiból kiindulva hamar le lehet papírozni. Csak kár, hogy ennek sok esetben semmi köze nincs a valósághoz. Tehát ideje lenne elkezdeni becsülni. Ezt meg csak úgy lehet, ha az ember különféle becslési módszereket alkalmaz. Persze ezek időigényesek, de gondolom senkinek sem kell ezt bemutatni, mert mindenki tisztában van vele és előszeretettel használja is…

Kész a becslés, van egy becsült egyedszám vadfajonként. Ebből már tudni lehet, hogy milyen kilövési kvótára van szükség, hogy az egyensúly fennmaradjon. Ehhez hozzájön a terület vadeltartó képessége. Ezt is pontosan tudják mekkora, hiszen ott töltik a mindennapjaik jelentős hányadát. Tudják mennyit kellene kilőni. Tetszik vagy sem sok helyen már az idény kezdetén tudják, hogy mekkora hányada lesz az adott vadfajnak gépjármű-vad ütközés áldozata. A többi pedig természetesen válogató vadászat útján kerül be a területről. Amihez szintén elengedhetetlen a megfigyelés.

Minden hivatásos vadász tudja, hogy a nőivarú egyedek selejtezésének fontossága szorosan a hímivarúak mellett van, sőt… Mindezt olyan körültekintéssel végzik, hogyha egy lövésre kettő egymás mellett esik, az a legjobb. Mindegy, hogy az hány gidát vezetett az évben, vagy az azt megelőző években. Esetenként milyen borjakat nevelt fel. Szarvas tarvadnál például a vezértehén lép ki a nyiladékra először, azt a legkönnyebb meglőni. Mindegy, úgyis lép majd a helyébe egy másik. Azt hiszem a nagyvaddal való gazdálkodás sikerességének zálogát nagyvonalakban már meg is beszéltük.

Nézzük mi a helyzet az apróvaddal? Különleges élmény volt annak idején nyulakat és fácánokat látni a területen csak úgy, fényes nappal a saját életterükben. Ez a látvány manapság már elenyésző. Mi lehet ennek az oka?

A mezőgazdaságból adódó problémákat egyelőre mellőzzük, mert ezzel a hivatásos vadász vajmi keveset tud egy személyben kezdeni. A fejlődő technikák és a magas haszon elérésének érdekében történő intenzív gazdálkodás az apróvadgazdálkodás halálának egyik oka. Hiába tenné bármilyen módon érdekeltté a gazdát a vadászatra jogosult, képtelen lenne rálicitálni a mezőgazdaságból adódó haszonra. Úgyhogy innentől kezdve vizsgáljuk azokat a tényezőket, amik a szakszemélyzeten múlhatnak.

Dúvadgyérítés, csapdázás

Micsoda sarkalatos téma. Természetesen majdnem mindenki pályázott csapdapark létesítésére, melynek összegét maradéktalanul eszközvásárlásba fektette. Ennek örömére a hivatásos vadász önszántából elment csapdázási továbbképzésekre, tanfolyamokra. Mert beismerte, hogy enélkül aligha tud majd gazdálkodni. Végezetül elsajátított mindent, ami a tökéletes munkához kell, és naponta alkalmazza is a megszerzett tudást. Fészkelési időben szarkára csapdázik, majd dolmányosra. Hattyúnyakkal és testszorítóval tizedeli a róka, borz és sakálállományt. Úgy, hogy a csapda szelektivitását minden eszközzel és erejével biztosítja. Erre természetesen megvan az anyagi keret, hiszen busásan megkapja a lődíjat a leadott dúvadjelekért cserébe. Ezután a téli vadászatok előtt szépen bejárja a területet és legjobb tudása szerint kiválasztja, hogy melyik napon, melyik helyeken érdemes hajtani a legoptimálisabb teríték elérésének érdekében.

Aztán persze nem feledkezhetünk meg az etetésről, és legfőképp az itatásról sem.

Igen, az etetést már el kell kezdeni augusztusban, hiszen már csak kiló számra talál élelmet a vad kint a területen. Itt ne vegyük alapul a vadkármegelőzést segítő etetést, az egy másik téma. Tehát van takarmány, de azért tegyük ki a szemestakarmányt, lehetőleg a földre. Így biztos, ami biztos szennyezett takarmányt ehet a vad a féltető alól. Hiszen egy etetőtálcát rendben tartani már komoly feladat, meg valljuk be, felesleges is. Aztán ha ezzel megvagyunk, nehogy itassunk. Majd megoldja a természet a csatornákból, meg a területen véletlen előforduló tavakból, vízállásokból. Nembaj, hogy a hiányos vízgazdálkodás következményeként a fentebb említettből már jószerivel sehol sincsen természetes vízforrás a területen. Majd a harmat…! Ja, nem…

Ezt a felsorolást oldalakon keresztül lehetne folytatni. Valószínűleg arra, aki olvassa valószínűleg pont nem vonatkozik. Akinek meg oda kellene erre figyelni, az meg legyint. Vagy azt mondja, hogy ezt nő írta, neki meg amúgy is a tűzhely mellett a helye.

Bízom benne, hogy ez egyre kevesebb helyen fordul elő. Sőt! Lehet, hogy amiket leírtam csak az én képzeletem szüleménye.

Mint fentebb említettem, természetesen vannak olyan momentumok is, amik a vadgazdálkodó hatáskörén kívül állnak, így azon nem tud változtatni. De az apróvad állomány jelentősen csökken, a nagyvad meg néhány kivételtől eltekintve minőségében romlik.

De mit is várunk? Ha jobban belegondolok igazából az életszínvonal és az igények is folyamatosan változnak, szóval lehet csak naiv feltételezés, hogy ezen akár még változtatni is lehetne. Hogy hogyan? Kíváncsi lennék az Önök javaslataira, illetve észrevételeire, amelyeket egy következő cikkben akár bővebben is taglalhatnánk.

Tarjányi Lili