Rögtön az elején tisztáznám, hogy a családom szinte összes férfi tagja, és velük együtt én is a motorozás szerelmese vagyok. Ezért úgy érzem, hogy nyugodtan szólhatok azokhoz, akik ezt a adrenalinszint növelő szenvedélyt kedvelik. Az a helyzet, hogy több szempontból sem korrekt, amit a motoros, off-roados, quados közösség egyik-másik tagja csinál. Ha ez tudatlanságból fakad, akkor ez a bejegyzés nagyban hozzájárul majd a változáshoz. Amennyiben az oktalan randalírozást, természetkárosítást a „nemtörődömség” eredményezi, akkor meg nem kellene panaszkodni, ha komolyabb atrocitás éri őket a vadásztársaságok, a rendőrség vagy az erdészetek szakembereinek részéről.

Maximálisan megértem, hogy a hétköznapi mókuskerékből kiszabadulva milyen nagyszerű érzés végre szabadnak lenni. Sőt megkockáztatom, hogy az adrenalin, az izgalom, a tavaszi nap első sugarai is mind-mind arra sarkallják a terepmotorost, hogy ismeretlen tájakat járjon be, vagy éppen üveghangon szenvedtesse valamelyik erdei dagonyában, ne adj’ Isten vaditatóban a gépet. Ennek az egész mókázásnak jó esetben meg is van a helye, ahol nem fognak elé szöget szórni, nem húznak ki drótokat és nem utolsó sorban, nem szereznek haragosokat maguknak joggal vagy jogtalanul. Tisztában vagyok azzal is, hogy napjainkra sajnos maximálisan leszűkültek azok a területek, ahol gond nélkül hódolhatnak ennek a szenvedélynek. Ennek ellenére meg kell érteni, hogy nem lehet bármit, bárhol, bármikor megtenni. Írom ezt annak fényében, hogy mind a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, vadgazdálkodás, mind a motorozás fontos szerepet tölt/töltött be az életemben.

Jelen bejegyzésben azokhoz szólnék, akik fittyet hánynak arra, ami körülveszi őket. Meglát egy szép zöldellő vetést és eszébe jut, milyen jól el lehet rúgni benne a motort. Csapja is a hátulját rendesen, ami nagyon izgalmas… Ilyenkor semmi más dolga nem lenne a “pilótának”, mint egy pillanatra belegondolni abba, hogy milyen lenne ha a saját kertjében valaki  szó nélkül motorozna vagy egyszerűen csak keresztülsétálna. Biztos vagyok benne, hogy nem nézné jó szemmel. Márpedig az a vetés, erdőtelepítés, erdő vagy legelő valakinek a tulajdona. Valaki rengeteg pénzt, időt, munkát fektet bele, hogy gazdaságosan üzemeltesse azt.  Ha valaki nincs is tisztában a mezőgazdasági kultúrák értékével, érdemes utánanézni, hogy az esetleges lebukás, vajon milyen retorziókat vonhat maga után. Hozzáteszem teljesen jogos a gazdálkodó felháborodása, bármelyik ágazatban tevékenykedik is. Hiszen éjt nappallá téve azon dolgozik, hogy az a növénykultúra fejlődjön, beérjen és bőséges terméssel hálálja meg az odaadó törődést. Ehhez szüksége van műtrágyára, növényvédő szerekre, üzemanyagra, munkaerőre és még számos olyan felmerülő költséggel is számolnia kell, amit aligha lehetne felsorolni. De ha a motoros kedvtelésből fogja magát, és másik három haverjával együtt felszántja keresztben és hosszában azt a darabka földet, akkor nem szabad csodálkozni, ha az általa helytelenül parasztnak becézett mezőgazdász komolyabb következményekkel szembesíti őt.

Ugyanezen okból táplál némi ellenszenvet velünk szemben a vadásztársadalom és az erdészeti ágazat is. Tisztában vagyok vele, hogy tavasszal már forr a vére a motor- és autótulajoknak, hogy végre megjárassák a gépeket. Sajnos ez az időszak általában pont egybeesik az őzek, szarvasok ellési idejével. A vaddisznó, mezei nyúl fialásával és a fészekrakás, kotlás időszakával. Ezzel nem is lenne gond, ha tudnák hol a határ. Én úgy szocializálódtam, hogy nem állok neki sem motorral, sem autóval kergetni az amúgy békésen legelésző vadat. Nem megyek járatlan utakra, ösvényekre. Több okból sem. Egyrészt semmi keresnivalóm a legelőn, kaszálón vagy az erdei csapásokon, ahol ők alapjáraton tartózkodnak. Másrészt esélytelen őket utolérni, tehát ostobaság azzal számolni, hogy majd egy szép hétvégi estén megforgatják a bográcsban. Arról nem is beszélve, hogy halmozott büntetést vonhat maga után a természetkárosítás bűncselekménye. Ez súlyos összegekre rúg, illetve szabadságvesztéssel is súlytható.

Íme egy rövid, de annál igazabb történetet. Adott egy kaszáló, évente kétszeri kaszálással. Az nem sok zavarás, ugye? Ezen élt békés nyugalomban egy általam jól ismert suta. Igaz, ami igaz az egyik oldalról forgalmas út határolja a területet, de mivel nem fiatal egyedről van szó, és még mindig életben volt, így valószínűleg óvakodott az úttól. Május közepe, verőfényes délután volt. Jobb esetben a suta ilyenkor valahol a fák árnyai alatt pihent, hiszen igencsak viselős volt már az ikergidákkal. Hogy honnan tudom, hogy ikrekkel? Ez is hamarosan kiderül. Én éppen az udvaron dolgoztam, amikor a kaszáló felől motorhangot hozott a szél, aztán hirtelen csend lett. Ebben önmagában még semmi különleges nincs. El is felejthettem volna, ha közel negyed órával később nem az elkerülőn autózok. Az út mellett az ismert suta fekszik. Egyik gidája anyja testéből kiszakadva, az aszfalt közepén, nyílt töréssel, élettelenül fekszik, a másik pedig anyja mellett az úttest szélén vérben úszva. Esélyük sem volt megszületni. Sehol senki, csak néhány motorvágta csapás a fűben. Az, hogy a motoros hajtotta ki vagy sem, természetesen már sosem derült ki. Bár egészen konkrét az összefüggés. Bízom benne, hogy nem akarattal hajtotta, de ha olyan helyen jár, amire nincs jogosultsága, akkor máris hibát követett el. Márpedig ott járt, hiszen a föld a mi tulajdonunkat képezte. Az, hogy a jármű és annak vezetője, hogyan úszta meg az ütközést, nem tudni. Egy valami biztos. Annak a három életnek nem így kellett volna befejeződni, hiszen kettőnek jószerivel még el sem kezdődött. Ez egyetlen pillanat műve, és nem játék. Nem csak a vad van ekkor már veszélyben, hanem az autóvezető is, aki hiába körültekintő, ha elé hajszolják szerencsétlen állatot.

Természetesen nem lehet mindent kiküszöbölni. Az viszont számomra egyszerűen felfoghatatlan, hogy lehet az, hogy vannak motorosok, kutyások, autósok, és egyszerű józan paraszti ésszel rendelkező emberek, akik ezeket a dolgokat különösebb magyarázat nélkül felfogják. Sőt zsigerből tudják, hogy hol és hogyan kell közlekedni. Míg mások szinte sportot űznek a magántulajdon és a természet károsításából.

Tarjányi Lili