Izsák Imre: Egy kezdő vadász naplója

Új tag vagyok még a társaságban, de felvételem előtt sokat jártam hajtani, úgy érzem, befogadtak. Sokat láttam, tapasztaltam már, de mióta vadász vagyok, az új ismeretek özöne zúdul rám. Igyekszem megállni a helyem. Ha csetlek-botlok is még, rengeteget tanultam, erről szeretnék néhány naplórészlettel beszámolni. Talán én is segíthetek a nálam is zöldfülűbb kezdőknek.
1.
Ma nagy megtiszteltetésben volt részem. Elkísérhettem egy tapasztalt, tán már 5 éve is vadászó „öreg” társunkat disznó lesre. Persze, csak szemlélőként.
Órákat töltöttünk a padon, az öreg tölgy ágai közt. Szürkületkor vén bak állt ki a nyiladékra. Gyanútlanul csipegetett. Magam gyanútlanul nézegettem, így a hatalmas durranástól majd leugrottam az ülőkéről.
A vadásztárs ugyanis nem volt gyanútlan. Ő bezzeg odapörkölt. Nem mondom, fene jól viszi a brenekke az őzet. Futva érkeztünk a zsákmányhoz. Fenyőágat törtem megvérezni, a dicső elejtőnek átnyújtandó.
-Ne bohóckodj öcsém, azzal a gazzal! Segíts inkább üstölvést eltörni a lábát ennek a dögnek, ha már olyan bitangul egészséges volt! mordult rám.
Amilyen ügyetlen, és főként gyakorlatlan fickó vagyok, ez az apróság is csak harmadszorra sikerült.
De hogy! A nagy igyekezetben majd egészen levágtam szegény pára hátsó lábát.
Nehéz lesz elhitetnie szegény cimborának, hogy ilyen töréssel hetek óta sántított a bak.
Hiába a megtiszteltetés, a közös vadászat, én itt is mindent rosszul csinálok. Vajon miért vagyok ilyen szerencsétlen flótás?
2.
Nem tudom, mikor jön már meg az eszem.
A Józsi bácsi is felfigyelt rá, hogy hibát hibára halmozok. „Az a baj veled, hogy nem látod a fától – az erdőn a kiskaput.”
Bizony elkövettem néhány baklövést. Illetve tudomásom szerint csak egyet. Azt persze a legrosszabbkor. Bakot lőttem, nem tagadom. Pont akkor, amikor a tsz-elnök nyulat kért.
Ez megbocsáthatatlan.
Sok fácánhurkoló szezonnak kell még eltelnie, mire ez a kellemetlen ügy feledésbe merül.
Nehéz a dolga a magamfajta ifjoncnak.
3.
Újabb tapasztalattal gazdagodtam.
Sosem hittem volna, hogy egy nyúl olyan gyorsan tudjon szaladni – három lábon.
Az erdőszélen láttuk meg. Ő is minket. De mi előbb! Buta jószág a nyúl…Nemhogy eliramodott volna, még felágaskodott fülelni.
A titkárunk szerint sem lehet ekkora pimaszságot megtorlatlanul hagyni. Oda is gyújtott a nagyfülűnek!
Szép lövés volt! Nem gyerekjáték egy olyan kis lábat 30 méterről golyóval eltalálni.
Uccu neki, gyerünk utána! Bizony, jól kifárasztott bennünket. Az egész domboldalt keresztül-kasul benyargaltuk. Húsz perc is eltelt, míg Miklós bácsinak sikerült egy jól irányzott rúgással terítékre hozni a nyuszit. Látszik, hogy focista volt az öreg.
Csak mondja még egyszer valaki, hogy a vadászat nem fárasztó! Még egy hét múlva is izomlázam volt.
4.
Valódi éjszakai vadászaton vettem részt.
Ehhez kell ám a jó szem, a biztos kéz, az állóképesség, meg az önfegyelem!
Nagyon romantikus volt. Késő este indultunk. Még nem is mondtam, szombaton bankett lesz, 15 éve alakult a társaság. Erre a nagy eseményre kellett beszereznünk néhány fácánt.
Gyönyörűen teljesítettük a tervet.
Persze nem lehet hajtással zargatni az amúgy is gyér, külföldi vadászra váró becses állományt.
Holdfénynél kell az ilyet elintézni.
Nem kenyerem a dicsekvés, de elmondom. Alig néhány óra alatt 23 kakast zsákmányoltunk. Pedig nem bokorra ültek ám! Volt köztük olyan magasra gallyazott, hogy alig ért fel hozzá az elemlámpa fénye! Mindmegannyi valódi toronykakas, persze ezek sem menekültek.
Sokat jártunk utánuk, sokat gyalogoltunk, de megérte! Pirkadatra nagyszerű eredményt produkáltunk. Igazán büszke vagyok.
Szerettem volna egy rövid beszámolót kanyarítani a faliújságunkra, de ez öregek nem engedték.
Belátom…
Holmi melldöntetés nem lenne vadászhoz méltó.
5.
Megjött ez a gyönyörű tél. Végre itt a hó!
Már hetek óta selejtezünk. Eddig nehéz dolgunk volt. Bokáig érő sárban jártuk az erdőt, esőben, latyakban. Vadat alig-alig láttunk. Most aztán szüret! Kapóra jött ez a méteres hó. Ez aztán „megfogja” egy kicsit az elbitangoló, szétszéledő vadállományt. Szerencsére!
Itt a disznóölés ideje, a hús nagyon kell. Senki nem állíthatja, hogy van jobb, mint a szarvashússal „bolondított” kalbász!
Meg aztán olcsóbb is így. Nem kel a coca gyönyörű sankáit mind bedarálni.
Mostanában mindenki a vágással van elfoglalva, elég munkát ad az. Kinek lenne ideje napokat elvesztegetni egy-egy tehénre az erdőn? Biztosra kell ilyenkor menni. Lehet is! A vad megmarad az etetők körül, valahogy nem igen szeret mozogni a szügyig érő hóban. Reggel kiszalad az ember „kiszelektálja” a legkövérebbet, és dél körül már fűszerezheti is a jóféle kimért húst. Megillet az minket. A magunkét lőjük. Kell, hogy legyen egy kis haszna is az egész évi lelkiismeretes vadgazdálkodásnak!
6.
Nagyon hideg van. Fázik a vadász is, a vad is. Ez ellen már nincs mit tenni. Nem is igen járunk ki az erdőre. Minek! Fagyoskodni, nézni küszködő maradványát az állománynak? Jobb, ha nem is látjuk.
Fácánunk elfogyott. Persze, elvitte a bérvadásztatás! Külföldiek lőttek vagy kétszázat is. Igaz, ezerötszázat reméltünk. Kicsit le vagyunk keseredve.
Mennyi csibét keltettünk, mennyit gondoztuk őket! És mikor szükség lenne rájuk, itt az eredménye.
Kérdeztem szakértőinket, nem kellett volna kicsit megritkítani nyáron a rókát? Atyai felvilágosításban részesültem:
„Ostoba ember lövi nyáron a rókát, mikor télen olyan szép pénzt kap a bőréért!”
„Hogy szarka, mátyás vagy varjú? Ugyan! Ne okoskodj, öcsém! Ki győzné azt a sok férget drága patronnal? Kár rájuk időt vesztegetni.”
Igazuk van. Látszik hogy még mindig kezdő vagyok. Van, aki kioktat, ha kétségeim támadnak. Nagy sor Ez!
Meg aztán legalább van rókánk, ha már fácánról úgysem lehet szó.