Baróti Géza: Az öreg vadász és az ördög

Az öreg vadász azon a szép nyári napon különös izgalommal készülődött. Nem számolta, hányadik őzbakjának az elejtését ígérte az a szép nyári nap, s mégis érzett valami furcsa kis szédülést, mint ifjú korában, amikor az első bakkal való találkozás napja felvirradt.
-Öregszünk, öregszünk – mondta magában derűsen, , amíg befűzte a csizmáját, de nem érzett semmiféle sajgást. Az erdő szélén, ahol a hatalmas rozstábla kezdődött, megállt a szélső fák takarásában s szemügyre vette a szőkülő vetést.
Emberi számítás szerint ebben a táblában tartózkodik az a felemás agancsú, hatéves bak, amelynek elejtésére megkapta az engedélyt. Nem hiába járt utána már hetek óta, a bak csakugyan ott tartózkodott, mintha megbeszélték volna a találkozót. Nemcsak hogy ott volt, de mutatta is magát, olyan előírásszerű váll lappal állt az öreg vadász felé, ahogy azt a nagykönyvben leírták. A távolság sem volt több hetven lépésnél így az öreg vadász dolga mesebeli módon könnyű volt. Lassan felemelte a puskát, a célgömböt ráhelyezte a bak lapockájára s megérintette a ravaszt. A dörrenés végiggurult a vetés fölött, felvert egy fogolycsapatot, más nem történt. A bak egyet ugrott, mint aki csodálkozik, visszanézett, aztán különösebb riadalom nélkül elügetett. Az öreg vadász nem akart hinni a szemének. Már a lövés pillanatában érezte, hogy elhibázta ezt az eszményi bakot, a golyó jó fél méterrel alá ment s levágott egy sor kalászt.
Az öreg vadász dermedten állt, aztán felébredt. Mert álmodta az egészet, Nem először, azóta, hogy azt a bakot tényleg elhibázta. A vadásztársaságban lassan szétszivárgott a „baklövés” híre, kezdetben senki sem beszélt róla, aztán egyre többen. Ilyen bakot ilyen körülmények között egy elsőbakos kezdő sem szokott elengedni. Nem egy öreg vadász, akinek a kalapján már megszáradt néhány töret. Egyre többen beszéltek róla, s mivel az öreg vadász nem kért engedélyt újabb elejtésre, már nyíltan folyt a diskurzus. Arról, hogy az öregúr szeme megromlott.
És itt lép a történetbe az ördög.
Az ördög furcsa lény. Szabad szemmel sohasem látható, jelenlétét nem jelzi kénkőszag és gyanús füstcsóva – mint a korábbi szerzőknél divatos volt -, csak egyszerűen megjelenik, és ott van. Általában az ember gondolataiban rejtőzik és onnan kezd incselkedni. Így történt az öreg vadásszal is. Egy nap fiatalabb vadásztársa kereste fel és némi köntörfalazás, néminemű dadogás után feltette a kérdést:
-A népek azt beszélik, hogy Jóska bátyám nem akar már nagyvadra vadászni…Igaz ez?
Az öreg vadász néminemű megfontolás után válaszolt, visszafordítva a kérdést:
-És ha úgy lenne, akkor mi lenne?…
Az ifjabb vadász nekidurálta magát és bátorságot merítve az öreg bátorító pillantásaiból, arról kezdett példálózgatni, hogy ő is szívesen gyakorolná a nagyvad vadászatát, venne is golyós fegyvert, ha kapna rá engedélyt, de mivel a golyós fegyverek száma megszabott, egyelőre semmi remény.
-De ha Jóska bátyám lemondana az engedélyéről az én javamra, akkor lehetne szó egyről-másról.
-Miféle egyről-másról? – kérdezte teljesen közönyt színlelve az öreg vadász, pedig egyáltalán nem volt közönyös, de vadászember volt és fegyelmezett.
-Ha én kapnám az engedélyt – folytatta a fiatalabb vadász – nem zárkóznék el bizonyos áldozattól. Mondjuk ki őszintén, fizetnék Jóska bátyámnak ötezer forintot.
-Beszélhetünk róla – mondta az öreg vadász és kezet nyújtott a fiatalabb vadásznak.
Ez volt az a pillanat, amikor az ördög beköltözött az öreg vadász gondolatai közé.
Hogyan, hogyan nem – az eset híre kiszivárgott. Nem valami széles körben, de ez érdekeltek körében annál gyorsabban. Az érdekeltek jónéhányan voltak és ugyanabban a cipőben jártak, mint a fiatalabb vadász. Szerettek volna golyós fegyvert, de nem kaptak engedélyt. Némi irigységgel hallgatták a fiatalabb vadász szerencséjéről szállongó híreket, s úgy gondolták, ha az öreg vadász ötezerért lemond a fiatalabb vadász javára, valamivel több lila hasú bankóért lemond – másnak a javára. Magyarán szólva: elkezdték felverni az engedély árát, mintha a kártyaasztalnál foglalnának helyet, s a ferbli nevű kártyajátékot űznék. Az öreg vadász szemrebbenés nélkül állta az ostromot. A második vadásztól hétezer-ötszázat kért, a harmadik jelentkezőtől tízezret. Talán még ma is tartana az alkudozás, az öreg vadász gondolatai közt megbúvó kisördög egyre feljebb srófolná az engedély árát, ha nem történik valami.
Az illetékes megyei tanács illetékes osztálya megállapította, hogy a társaságok keveset vadásznak, keveset selejteznek, ezért hát megemelte a lelövési tervet. A megemelt terv teljesítéséhez azonban több golyós fegyver szükséges. Megkeresték az illetékes belügyi hatóságokat és az illetékes belügyi hatóságok engedélyt adtak több arra érdemes vadásznak golyós fegyver vásárlására és tartására. Az árverés megszűnt, elfogytak a vevők, akik a puszta engedélyért fizettek volna.
Tulajdonképpen nem történt semmi. Az öreg vadásznak azt sem mondták, hogy nono, Jóska bátyám. De az ember ilyenkor kezd afölött gondolkodni, mit is jelent ez a szó: vadászetika.