A kirándulások során nagyon jól jön bizonyos szintű természetismeret, a felhők megismerése pedig különösen hasznos lehet bizonyos helyzetekben.
A felhőkről szóló cikksorozatunkban részletesen bemutatjuk a különböző fajtákat, kitérve azok szerkezetére és alakjára. Előző írásunkban a kialakulásukról és az alakjuk szerinti csoportosításukról írtunk. Most pedig rátérünk az egyes fajtákra, a bemutatást a magas szintű felhőkkel kezdjük.
A magas szintű felhők alapja 6000 méter felett található, főtípusai pedig a pehely-, a fátyol- és a bárányfelhő.
A pehelyfelhő (Cirrus)
A különálló, magas szintű felhőt, amit fehér rostok vagy keskeny sávok alkotnak, pehelyfelhőnek nevezzük. Ennek szerkezete fonalas, amit apró jégkristályok alkotnak. Megjelenésük rettentő változatos, vastagságuk a 100 métertől egészen a néhány kilométerig terjedhet.
Összesen hat altípusa van, amelyeket azok megjelenése alapján különböztethetünk meg.
- Cirrus uncinus: kampós megjelenés jellemzi
- Cirrus floccus: gomolyos-bojtos alakzatra hasonlít
- Cirrus spissatus: sűrű szálak, fonalak és rostok alkotják
- Cirrus intortus: szeszélyesen, összekuszálódott szálakból áll
- Cirrus vertebratus: alakja egy hal szálkás csontvázára hasonlít
- Kelvin-Helmholtz féle Cirrus: vízszintes spirálformájú, hosszan elnyúló alak jellemzi
A fátyolfelhő (Cirrostratus)
A fátyolfelhő az égbolt egészét, vagy legalábbis a nagy részét befedi. Magas szintű rétegfelhő, áttetsző színű, általában szálas szerkezetű. A megvastagodása hózáporokat hozhat létre, ami az elpárolgás miatt nem éri el a talajt. A fokozatos, egyre erőteljesebb megjelenése a magas légkör nedvességtartalmára utal.
Két altípusa van. Az egyik a cirrostratus fibratus, amelynek alakjára a szél által kialakított szálas forma jellemző. A másik a cirrostratus nebulosis, ami egy ködszerű fátyolfelhő, és részei nem elkülöníthetőek.
A bárányfelhő (Cirroscumulus)
A bárányfelhő egy vékony fehér színű felhő, amelyet különálló vagy egybeolvadó apró gomolyok – más néven pamacsok – alkotnak. Ezek a magasságban fokozódó nedvesség hatására alakulnak ki, és akár több száz négyzetkilométeren is lefedhetik az eget.
Két altípusa van. Az egyik a cirrocumulus undulatus, ami a hullámrendszert vagy rendszereket mutató bárányfelhő. A másik a cirrocumulus castellanus, amelynek megjelenésére az apró tornyocskák kialakulása jellemző.