A RemArms elkezdte szállítani az új 870-est, de van olyan jó, mint az eredeti Express? Összehasonlítottuk minden idők egyik legjobb pumpás sörétes puskájával

A RemArms 870 (alul) az író régi Magnum Express puskája mellett.

A RemArms, az a vállalat, ami kivásárolta a Remington kézi lőfegyver, puska és sörétes puska részét a csődből 2020 ősszel, és nekik van a legnehezebb dolguk azok közül a gyártók közül, akik megvásárolták a különböző márkákat és termékeket, amik egykor a nagy zöld esernyő alatt voltak. A vállalatnak kell tömegesen gyártani az amerikai történelemben legkedveltebb (és legtöbbet eladott) pumpás sörétes puskát – a Remington 870-et – ugyanolyan magas színvonalon, amit az amerikai vadászok elvárnak egy puskától, amit már több, mint 70 éve gyártanak.

A Remington gyárak bezártak az előző tulajok vezetése alatt és nem termeltek puskákat a csőd folyamán. Azonban végre, az „új” 870 Express a polcokra került idén nyáron. Sikerült megszereznem az első modellek közül azt egyiket tesztelésre, egy fekete szintetikus 12-es kaliberűt. Tudni akartam, hogyan teljesít egy harcedzett Magnum 870 Express-el szemben, ami számtalan szarvast, kacsát és pulykát lőtt már. Ezért kivittem mindkét puskát a lőtérre, hogy kiderítsem.

Szorosabb verseny volt, mint amire számítottam. Az egyik dolog, amit észrevettem a modern sörétes puskák szórás teszteknél, hogy az újabb puskák nem olyan egyenletes szórást produkálnak, mint a régiek, amikor gyári choke-kal lövök. Nem ez a helyzet minden új sörétes puskával, amivel lövök, de elég gyakran előfordul, amikor egy régi modellt hasonlítok össze az új generációval, így nem lep meg, ha az új puskák nem lőnek olyan jól. És nem mindig drámai a különbség. Néha csak pár százalék. De ettől még különbség.

Nemrég beszéltem egy fegyvermesterrel, aki hasonló eredményekről számolt be a tesztelésnél. Úgy gondolja, hogy ez a jelenség azért van, mert sok gyártó rosszabb minőségű fémet vesz a choke-okhoz, ami miatt rosszabb lesz a szórás. Készített már choke-okat külföldi acélból és amerikai acélból, és az amerikaiból készült mindig jobban teljesített. Ez nem jelenti azt, hogy minden új puskának rossz a szórása; ez csak egy trend, amit mindketten észrevettünk. Ez a hosszú magyarázata annak, hogy miért gondoltam a RemArms Express, hogy nem fog olyan jól lőni, mint a régi 870-es – ami így is lett. Kicseréltem a módosított choke-ot a régi 870-esből az újjal, és azt tapasztaltam, hogy jobban lő.

Mindezt elmondva, a teljesítménybeli különbség nem volt olyan nagy a két puska között, mint gondoltam. Habár ez az új 870-es nem az a puska, amivel az apád és a nagyapád vadásztak, ettől függetlenül egy megbízható igásló, ami csak $400-ba kerül (én $433-t fizettem az átruházással és állami adóval együtt).

RemArm’s 870 Express tulajdonságok

Több mint 11 millió eladott példánnyal a 870-es minden idők legjobb pumpás sörétes puskája, habár a Mossberg 500 a nyomában van a gyártás leállásának köszönhetően, amikor a Remington csődbe ment. Véleményem szerint a RemArms 870 Express nem sokban különbözik a régi 870-estől. De nem is vadásztam egy olyan 870-essel, amit a múlt évszázadban gyártottak, habár láttam és fogtam őket fegyverboltokban. Egy dolog, ami azonnal feltűnt, hogy az új puska könnyebb, mint bármely másik 870-es, amivel lőttem és a matt kivitelezés is némileg különbözik. Itt van a RemArms 870 tulajdonságinak áttekintése.

  • Kaliber: 12
  • Töltényűr: 3-inch
  • Puskacső hossza: 660 vagy 710 mm (tesztelve)
  • Agytalp és elsütőbillentyű távolsága: 355 mm
  • Elsütőszerkezet ellenállása: 2,5 kg
  • Irányzékok: Első célgömb
  • Biztosító: Elsütőbillentyű kereszt zár
  • Kivitelezés: Matt fekete
  • Teljes hossz: 1180 vagy 1230 mm
  • Súly: 3,17 kg
  • Tárkapacitás: 4 lőszer
  • Ár: $400

Hogyan működött a RemArms 870?

Az írónak nem volt semmilyen működésbeli problémája az új 870-essel (a jobb oldalon látható).

Nem volt semmilyen működésbeli problémám az új 870-essel, ami várható egy pumpás sörétes puskától. Hacsak nem amortizálod le az ütőszeget vagy emelőt, és amíg működtetni tudod a zárszerkezetet, a pumpások általában működnek. A RemArms még mindig a dupla sikló rudakat használja, amiket a régi Express és Wingmaster modelleken is megtalálhatunk. Ez egy bevált rendszer, ami ritkán romlik el. Tényleg durván kell bánni a puskával, évtizedeken át, hogy azok a rudak kettétörjenek. Még akkor is csak inkább elhajlanak – soha nem láttam még kettétörni, de hallottam már ilyenről nagyon ritka esetekben.

Az előagy is kicsit hátra csúszott minden lövésnél, ami segít kinyitni a zárszerkezetet és kivetni az üres hüvelyt. Ezen kívül felgyorsítja az újratöltési folyamatot. Azt hiszem az oka annak, hogy a zárszerkezet némileg hátra ment, az volt, hogy nehezebb 1¼ unciás Hevi-XII tungsten lőszerekkel lőttem.

Amikor 1 unciás target lőszerekkel lőttem skeetre, akkor az előagy egyáltalán nem siklott hátra, valószínűleg azért, mert a könnyebb lőszerek nem rúgnak vissza annyira. A puska lendítése jó volt a skeet pályán minden állomásról, és néhány galambot is sikerült kilőnöm a szüleim farmján. Azonban amikor madarakra lősz, akkor a madárra fókuszálsz (ahogy kell). Nem vettem figyelembe a puska lendítését, miután megfelelően illeszkedett. Az agyaggalambok jelentik az igazi tesztet egy puska számára, mert jobban tudsz összpontosítani a lövésre és a puska kezelhetőségére.

Azt vettem észre, hogy a 870 egy kicsit rugalmas volt az alacsony súlya miatt. Más szóval, könnyen és gyorsan lehet lendíteni, de emiatt nehezebb lehet az egyenletes pontosság elérése. Gondolj arra, hogy milyen könnyű lendíteni egy baseball ütőt; milyen gyorsan mozog az ütő zónában egy nehéz ütőhöz képest és mennyivel lassabb a súlya miatt. A 870 az előbbi. A RemArms a puska teljes súlyát 3,4 kg-ra adja meg, de amikor rátettem a mérlegre, az csak 3,17 kg-ot mutatott. A puska hátsó része nehezebb, ami megnehezítheti az agyaggalambok eltalálását azoknak, akik nehezen tudják a csövet a célponton tartani. Ha nincs ilyen problémád, akkor nem lesz gond.

A RemArms 870 külső tulajdonságai

Ahogy említettem, 10 éve nem lőttem egy új 870 Express-el. Tulajdonképpen, nem tudom, hogy hány „új” dobozból kivett 870-et láttam a terepen. Annyira tartósak, hogy mindegyiket generációról generációra adják tovább. Ennek tudatában, tetszik a RemArms 870 külső kivitelezése. Ez egy szabványos matt fekete, amit sok kedvező árú sörétes puskánál láthatunk, de jobb a fogása, amit még egy megfizethető sörétes puskánál sem láttam. Egyszerűen csak jobban tapad a kézben; megvan a fogása hozzá. Néhány matt kivitelezésű és kék acél pumpás puskák egyszerűen túl simák, és így nehéz megtartani őket, amikor meghúzod a ravaszt és az az erő a válladba megy. A sima kivitelezés miatt nehezebb az előagy kezelése is, ami elengedhetetlen a pumpás puskával való lövéshez.

Az előagy maga karcsú, és van egy mélyedés az ujjak és a hüvelykujj számára mindkét oldalon a jobb fogás érdekében. Ennek köszönhetően gyorsan lőhetünk vele, amikor több lövést kell leadni. Az előagy útja (a távolság, amit a lövésznek pumpálnia kell az üres lőszer kivetéséhez és egy új betöltéséhez) pontosan 3 hüvelyk, ami érthető, mivel ez egy 3 hüvelykes puska. Van néhány pumpás puska ugyanebben a kaliberben, aminek hosszabb az útja. Minél hosszabb a pumpa útja, annál lassabb a puska működése.

Egy dolog, ami nem tetszik a 870-ben, a zár kioldó gomb. Ez vonatkozik az Express régi változataira is. Ez egy alkalmatlankodó darab fém, amit elég erősen kell megnyomni, hogy kioldjuk a zárat. A gomb úgy néz ki, mint egy kis karom, és ugyan nem fáj a benyomása, de nem is kellemes. A Browning BPS és a Winchester Model 12 sokkal áramvonalasabb zárkioldóval rendelkezik, ami jól illeszkedik a sátorvashoz és zökkenőmenteseb működik. A 870-esé úgy áll ki, mint a fájó hüvelykujj, és gömbölyű nyomot hagynak a lövő ujjadban, ha balkezes vagy, mint én.

Az 870-es van olyan jó, mint a régi?

A régi 870-es (jobbra) egy némileg jobb puska.

Nincs semmi az 870-esben, amire azt mondhatnám, hogy jobban tetszik, mint a régi változat, de ez nem jelenti azt, hogy a RemArms rossz munkát végzett az Express-el. A legtöbb tömegesen gyártott sörétes puskáknál a gyártók olyan helyeken spórolnak, ahol azt gondolják, hogy a lövészek nem fogják észrevenni. Hiszen a lehető legnagyobb hasznot szeretnék termelni. Az Express pedig egy kedvező árú puska, így lesznek olyan külső kellemességek, amiket kihagynak, mint a diófa előagy helyett a műanyag. De a puska belseje jó.

Számomra ez lényegében ugyanaz a modell, ami lejött a gyártósorról, mielőtt a Remington csődöt jelentett és megállította a gyártást. Szoros verseny volt az új változat és a régi Magnum 870 Express között, amivel teszteltem. A régi puska felépítése jobb, mint az új, de ez igaz volt akkor is, mielőtt a RemArms elkezdte gyártani a 870-eseket. A lövészek évek óta panaszkodtak az Express minőségének romlása miatt.

Egy terület, ahol különbséget láttam, az a szórástábla. A régi 870 jobban lőtt és egyenletesebben, mint az ellenfele, amit láthattok a lőtéri eredményen lejjebb. Ezen kívül az új 870 súlya 3,17 kg, ami rettenetessé teszi a visszarúgást. Az 1¼ unciás wolfram lőszer sokkal kezelhetőbb volt a Magnumban, mert az 450 grammal nehezebb, mint a RemArms 870. Még a skeet lőszerekkel sem volt élvezet lőni a RemArms puskával. És nem foglalkoznék azzal, hogy egy pulyka lőszert kell kilőnöm az új 870-esből, ha egy mentőmellényt viselnék a pulyka mellényem alatt.

A Remington 870 Express a szórás táblánál

A Remington eredeti 870-esének szórása némileg jobb és egyenletesebb volt a 75 cm-es körön belül 35 yardon, mint a RemArms új 870-esénél. Háromszor lőttem mindegyik puskával a Hevi-Shot 2 hüvelykes Hevi-XII No. 6 lőszerrel egy gyárilag módosított choke-on keresztül. ÉS lőttem még háromszor mindegyik puskával, miután kicseréltem a régi 870-es choke-ot az új RemArms puskáéval (és fordítva), ami javított az új puska szórás százalékán és némileg rontott az régién. A Hevi-XII tungsten sörét 1,450 fps-el hagyja el a csövet és 1¼ unciás a töltet a sörét sűrűsége 12.0 g/cc, ami 53,8 %-kal sűrűbb, mint az acél.

Az új 870 három lövésből átlagosan 68 %-ot produkált, ami 71 %-ra ment fel, amikor a régi puska choke-ot tettem bele. A Magnum 870 jobban lőtt a 76 %-ával, majd 71 %-osan a RemArm choke-kal. A RemArms 870 100 %-ban a célpont közepe fölé lőtt, néhány kobor sörétet kivéve, amik a középvonal alá mentek mindhárom lövésnél. 70/30 puska volt a régi choke-kal. A Remington Magnum sokkal egyenletesebb volt, egy igazi 50/50 puska a szórás táblán, és 60/40 szórást produkált a RemArm choke-kal. Itt vannak a lőtér eredményei:

Lőszer: Hevi-XII 3-inch, No. 6 (1,450 fps, 1¼ unciás sörét töltet)

RemArms 870 Express

  • 1. lövés: 158/260 (61 %)
  • 2. lövés: 171/260 (66 %)
  • 3. lövés: 199/260 (77 %)

RemArms 870 Express (az eredeti 870 choke-kal)

  • 1. lövés: 172/260 (66 %)
  • 2. lövés: 181/260 (70 %)
  • 3. lövés: 201/260 (77 %)

Eredeti Remington 870 Express Magnum

  • 1. lövés: 213/260 (82 %)
  • 2. lövés: 185/260 (71 %)
  • 3. lövés: 196/260 (75 %)

Eredeti Remington 870 Express Magnum (a RemArms choke-kal)

  • 1. lövés: 183/260 (70 %)
  • 2. lövés: 201/260 (77 %)
  • 3. lövés: 194/260 (75 %)

Jó vétel a RemArms 870?

Úgy gondolom, hogy mivel a 870 ennyire ikonszerű, az emberek továbbra is meg fogják venni ezt a puskát. Az még kérdés, hogy mennyit fognak eladni. Ha a puskám nehezebb lenne, akkor biztosabb lennél az Express sikerében. És az új puskák némelyike nehezebb. Beszéltem a Field & Stream sörétes puska szerkesztőjével, Phil Bourjally-val, és az ő új 870-ese 3,51 kg, valószínűleg a fa agyazás és előagy miatt. Ha a visszarúgás kezelhetőbb, akkor többen fognak venni egy ilyen puskát. Ha nem, akkor kétlem, hogy sokat fognak eladni.

Ez a puska nem egy rossz vétel különösen, ha találsz egyet $400 alatt. De azt is vedd figyelembe, hogy 11 millió 870-es jött le a gyártósorról és biztosan találhatsz egy használt Wingmastert (ami egy jobb puska, mint az új Express, feltéve, hogy megfelelően működik) ugyanezen az áron. A fenébe is, még egy régi Express is jobb vétel, mert nehezebb és jobb a szórása.

Amennyiben megveszed az új Expresst, így is jó értéket kapsz és egy megbízható sörétes puskát. Csak azt kell eldöntened, hogy az ára és működése megfelelő-e számodra. Emlékezz, a pumpás sörétes puska piacon nagy az árverseny, és a fegyverboltokat általában elárasztják a használt és új fegyverek. Még most, a puska hiány alatt is látok megfizethető pumpás puskákat a polcokon, így bőven van lehetőség. Most már csak azt kell eldöntened, hogy az új 870 a legjobb választás számodra, vagy nem. J o e  G e n z e l

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

A többi cikket se hagyd ki!