SHOT Show 2020: Alig hisszük el, de úgy tűnik, hogy az amerikaiak elkezdték újra felfedezni a .22 l.r. kalibert. Ha a SHOT Show-ra gondolunk, akkor mindig két fogalom jön elő: AR és 1911es. De 2020-ban ez másképp volt: a .22 l.r. trendkaliberré fejlődik. Ebben a cikkben bemutatjuk az új modelleket és elemezzük a trendet.

Írta: Alexander Losert

A SHOT Show 2020-on megmutatkozott az aktuális trend: Sok új .22 l.r. kaliberű rövid és hosszú fegyver.

Még ha találkoztunk is a bevezetőben említett klasszikusokkal, a SHOT Show 2020 uralkodó témája a kiskaliberű szektor különösen sok újdonság választéka volt. A SHOT Daily-ben sem – a SHOT Show napilapja – volt olyan kiadás, amiben ne találtunk volna újdonságokat a peremgyújtású szegmensből. Itt egy kis áttekintés arról a kaliberről, ami egy igazi feltámadást él meg, még a (majdnem) határtalan fegyver lehetőségek országában is. Az újdonságok bősége miatt azonban nem soroltunk fel mindent. Mert különben nem férnénk bele a keretbe.

A GLOCK első kiskaliberű pisztolya: G 44

Kis idővel a SHOT Show előtt mutatták be, így az osztrákok lefelé kerekítik le a kaliber palettájukat. Az USA-ban is nagy visszhangja volt az új pisztolynak és sokan meg akarták érinteni az új GLOCK-ot. „Ez egy olcsó módszer arra, hogy egy fegyverrel gyakoroljunk, mivel a lőszer nem annyira drága”, monda a GLOCK stand egyik látogatója, Az előnyök szintén kézenfekvők: Alacsonyabb lőszerköltségek egy nagykaliberű pisztoly méretnél. De erről a pisztolyról már korábban beszámoltunk.

De a GLOCK 44 nem volt kivétel, hanem nagy népszerűségnek örvend a kis peremgyújtású kaliberű .22 l.r. pisztolyok körében. Szeretnétek még példákat?

Az osztrákok lefelé kerekítik le a kaliber palettájukat a .GLOCK 44 .22-vel.

KelTec P17, új .22 l.r. kaliberű pisztoly.

Összesen 17 töltény fér ebbe a pisztolyba, ami csupán 199 USD-ba fog kerülni. Üresen 306 gramm a fegyver súlya, a csöve 100 mm.

A KelTec P17 .22 l.r. kaliberű pisztoly bemutatása a vállalat standjánál, a SHOT Show 2020-on.

RUGER Mark IV Target és Lite Rack LCP II .22 l.r. kaliberben

A RUGER megmutatta az új Mark IV-et, ami a Target nevet kapta. Ennek a .22 l.r. kaliberű pisztolynak a különlegessége az úgynevezett Bull Barrel (Bull cső). Egy kicsit fejnehéz, de ez a fegyver a lövésnél mutatott viselkedésével és a pontosságával tűnik ki.  Ezen kívül a RUGER bemutatta még a Lite Rack LCP II-t, ami egy .22 l.r. változata a „concealed carry – rejtett viselés” .380 ACP modellnek. Annak ellenére, hogy ez a pisztoly nagyon kompakt, 10+1 töltény a kapacitása. Az USA-ban 350 USD az ára, így ez a fegyver egy olcsó gyakorló eszköz.

A RUGER Mark IV Target a szuper hosszú „Bull” csővel.

A RUGER Lite Rack LCP II .22 l.r. pisztoly.

A hosszú fegyvereknél is láthattunk sok kiskaliberű változatot. Az oka tulajdonképpen érthető. Az NRL 22 (National Rifle League) sportág nagyon divatba jött az USA-ban és egyre több rajongót talál. De a PRS Match-ek iránti növekvő lelkesedés is ahhoz vezet, hogy sok lövész a kisebb .22 l.r. kaliberben készül fel a versenyekre. Következzenek a SHOT Show 2020 hosszú fegyver újdonságai:

CZ 457 Varmint in Kaliber .22 l.r.

A CZ-USA a SHOT Show 2020-on mutatta be az első könnyűfém vázas ismétlőpuskát, ez a 457 Varmint Precision Chassis modell .22 Long Rifle kaliberű változata. Ez a kiskaliberű puska 16,5“/420 mm és 24“/610 mm csővel kapható, mindegyik csupán 999 USD-ba kerül. Kíváncsiak vagyunk, hogy Európában mennyire lesz elérhető.

A CZ 457 Varmint Precision egy egész vázas 22-es puska.

A SAVAGE Arms a B22 és A22 kiskaliberű ismétlőpuskákat mutatta be.

Az első modell kapható .17 Hornady Magnum Rimfire (HMR), .22 Long Rifle és .22 Winchester Magnum Rimfire (WMR) kaliberben. Az A22 modell egy kiskaliberű öntöltőpuska .22 l.r. kaliberben – kapható új „Precision“ változatokban MDT könnyűfém vázzal valamint állítható válltámasszal. Mindkét modell 599 USD-ba kerül az USA-ban.

A Savage Arms B22 kiskaliberű ismétlőnél 3 különböző peremgyújtású kaliber közül választhatunk.

A Volquartsen Firearms-nál újdonság a Summit .17 WSM kaliberben

Egy cikkben már „peremgyújtású csodának” is jellemezték. Az amerikai vállalat már sok évvel ezelőtt elhelyezkedett peremgyújtású specialistaként, ami kínál peremgyújtású pisztolyokat és puskákat is. Az új Summit alapja a Ruger 10/22. A tár és más alkatrészek beleillenek a Volquartsen-be. Apróvad vadászatra tervezték, az árak 1.135 – 1.383 US-Dollar között mozognak.

A Volquartsen Summit .17 WSM kaliberben is kapható.

KRISS Vector – új változat .22 l.r. kaliberben

A KRISS vállalat szintén bemutatott egy új Vector változatot .22 l.r. kaliberben. A 22-es kaliberű puska főleg a futurisztikus külsejével tűnik ki. Lőttünk vele az Industy Day at the Range-en és elmondhatjuk, hogy egy kiegyensúlyozott fegyver, ami főként hobbi lövöldözésre alkalmas.

A 22-es KRISS Vector karabély változata.

Bergara B14 R22 – a spanyolok kiskaliberű premiere

A B14 R széria a Bergara első .22 l.r. puska szériája.

Ez az első .22 l.r. kaliberű ismétlője a spanyol gyártónak. Az alapja a Remington 700-as modell. Az agyazás többszörösen állítható és passzolnak hozzá a Remington 700 hagyományos alkatrészei. A fegyver Match minőségű és az USA-ban kb. 1.150 USD-ba kerül.

Christensen Arms Ranger 22 – egy csúcs modell .22 l.r. kaliberben

Van itt egy nagyon érdekes csúcskategóriás fegyver a Christensen Arms-tól 800 USD alatt. Az új modell alapja nem a Remington 700, hanem egy teljesen egyéni fejlesztés apróvad vadászathoz és céllövészethez. A külleme nagyon tetszetős, az agyazás és a cső is karbonból készült. Ezért az ára nagyon jó.

Christensen Arms: a Ranger 22 kiskaliberű puska a sok karbon miatt tűnik ki

A lőszereknél is: új kínálat az amerikai gyártóktól, amik feltüzelik az aktuális .22-es kaliber trendet
A Federal egyből egy sor új peremgyújtású lőszerfajtát vitt a SHOT Show 2020-ra, néha ugyan csak új csomagolásban, de igazi új fejlesztéseket is. A Remington új peremgyújtású Subsonic lőszert mutatott be 40 Grains HP lövedékkel, amik 50-es vagy 100-as csomagokban kaphatóak. Ezek 5,27 vagy 10,49 Dollárba kerülnek – olyan árak, amiknél Németországban könnyes lesz a szemünk. De a Browning sem hagyta magát és vitt két új peremgyújtású lőszerfajtát Las Vegas-ba. A Range Day-en lőttünk ezekkel.

.22 l.r. kaliber újdonságok: A SHOT Show 2020 trend elemzésünk

Még ha most úgy is tűnhet, nem ez volt az összes peremgyújtású újdonság, amivel a SHOT Show 2020-on találkoztunk. Természetesen sok amerikaival beszélgettünk arról, hogy mi teszi ki a peremgyújtású lövészet iránti lelkesedést. Ebből különböző motivációk derültek ki, amiket elemeztünk:

Először is a szórakozás.

Az egyik beszélgetőpartnerünk azt mondta, hogy nagyon jó szórakozás kimenni a kertbe, üdítő dobozokat felállítani és 50-80 méterről gyakorolni. Ezt Amerikában „plinking”-nek nevezik. Ez a lőtéren is működik céltáblákkal és egyszerűen jó szórakozás.

Egy másik szempont a gyakorlás

A peremgyújtású kaliberű fegyverekkel ugyanúgy lehet gyakorolni, mint a központi gyújtásúakkal, főleg ami a folyamatokat és a kezelést illeti.

Különösen központban: a költségek

Mindez lehetséges a .22 l.r. kaliberrel is – de a nagykaliberű lőszerek árának töredékéért. Ezen kívül az amerikaiak vadászatra is használják a peremgyújtású kalibert, például mókusra.

Sok jó ok van a kis .22 l.r. kaliber használatára. Az egyik az ár.

De mit mond ez nekünk Európában, főleg Németországban?

Egyrészt, hogy az amerikaiak semmiféleképpen nem csak nagykaliberekben gondolkodnak, hanem a kisebb kalibereket is kedvelik. Másrészt pedig, hogy itt teljesen más a fegyverkultúra. Még ha az USA egyes államaiban sok minden (még) szabadon beszerezhető, sok amerikai kitér a kiskaliberekre. Mert szórakozni akarnak és hasznot látnak abban, hogy olcsón vadászhatnak vagy gyakorolhatnak. Épp ilyen sokan használják ezeket a kicsi kalibereket, hogy az utódoknak megtanítsák a lövészetet.

Izgatottan várhatjuk tehát, hogy megmarad-e ez a trend, vagy ilyen mértékben eljut Európába is, vagy jövő évben már más lesz divat. A következő az IWA lesz 2020 Márciusban. (elhalasztották bizonytalan ideig) Vajon ott is tartani fog a 22-es szegmens felkapottsága? Tudatni fogjuk Veletek. Egy azonban biztos Németországban: A 2020-as fegyvertörvény szerinti tárkapacitás korlátozások nem vonatkoznak a .22 l.r. kaliberre – talán egyel több motivációs ok? És az biztosan nem véletlen, ha egy olyan sikeres vállalat, mint a GLOCK még a pisztolyoknál is bízik a peremgyújtású kaliberben.

Folyamatosan tudósítani fogunk és kíváncsiak vagyunk, hogy az itt bemutatott modellek tényleg eljutnak-e Európába.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

A többi cikket se hagyd ki!