Legendás magyar vadászok – Kittenberger Kálmán

Legutóbb Széchenyi Zsigmondról emlékeztünk meg, így most egy újabb megkerülhetetlen vadász személyiség életét szeretnénk röviden bemutatni, végigjárva élete legfontosabb állomásait.

Természetesen Kittenberger Kálmánról van szó.

Nem sokkal bár, de idősebb volt Széchenyi Zsigmondnál, de ami egészen komoly eltérést mutat kettejük életrajza között, az az eredendő anyagi háttér. Kittenberger ugyanis 1881-ben született a felvidéki Léván, igen szerény körülmények között élő iparos család gyermekeként.

Életének első 25 évére az abszolút nélkülözés volt jellemző, és meglepő módon a vadászat.

Már gyerekkorában csúzlival, később kispuskával járta a Léva-környéki erdőket, mindenféle madárra és kisállatra vadászott, melyeket aztán zseniális természetrajz tanárának segítségével ügyesen preparált. Lényegében ő maga újította meg a helyi iskola biológia szertárának kisállat- és madárpreparátum állományát.

22 éves volt, amikor egy szerencsés lehetőség folytán Damaszkin Arzén preparátoraként kijuthatott Afrikába (a Nemzeti Múzeum kötött vele szerződést, így utazását támogatták, míg az kint töltött időszak költségeit Damaszkin állta).

shutterstock_128497142

Kittenberger már első útja során maláriát kapott, így az első hetekben betegen feküdt.

De ahelyett, hogy pihent volna, megtanult szuahéliül és rovarok, lepkék gyűjtésével töltötte a lázrohamok közötti időszakokat.

Később, már egyedül, Damaszkin nélkül (aki időközben hazautazott, pénz nélkül hagyva magára a fiatal Kittenbergert), igen szegényes körülmények között Tanganyika, Kenya és Uganda földjén szervezett expedíciókat, ahol helyiek segítették, s rengeteg más európai vadásszal és felfedezővel szemben nemhogy bántották volna, de megszerették a hihetetlenül elmés, gyorsan tanuló, kultúrájukat tisztelő fiatalembert.

Ekkoriban írta első munkáit az olyan állatok természetéről, mint az afrikai elefánt, az orrszarvú, a kafferbivaly, az oroszlán, a krokodil, vagy épp a leopárd. Ezen munkái is jól tükrözik, hogy Kittenberger nem trófeázni ment Afrikába, hanem tanulmányozni az európai ember számára eladdig tökéletesen ismeretlen területek állatvilágát és természetrajzát.

Kittenberger szíve akkor is Afrikában dobogott, ha idehaza volt kénytelen tengődni.

Egészen addig nélkülözött, amíg Kovács Ödön, Kittenberger vadásztársának családja Kovács tragikus halálát követően támogatni nem kezdte a szerencsétlen fiatalembert.

Kittenberger ekkor Nagymarosra költözött, s más egyéb tevékenységei mellett felvirágoztatta a Nimród vadászújságot, komoly szakmai lappá, s irodalmi igényű folyóirattá emelve az eladdig igen változatos minőségben megjelenő lapot.

Kittenberger Kálmán szegényen, alig felszerelve, de ember feletti erővel és kitartással kutatta Afrika legeldugottabb vidékeit, amíg csak tehette, de sajnos 1949 után az ő sorsa is megpecsételődött.

Számára nem adatott meg az a lehetőség, hogy idős korára elismerjék (ellentétben Széchenyi Zsigmonddal).

Fegyvereit elkobozták, az 1956-os harcok során gyűjteményének nagy része is megsemmisült, s nélkülözésben, szegényen, ahogyan fiatalkorát is töltötte, úgy halt meg.

Felbecsülhetetlen, hogy mi mindennel tartozunk ma neki.

 

 

 

Hozzászólások nincsenek engedélyezve