Hosszú évek rábeszélése a tavalyi emlékezetes júliusi születésnap  után döntöttem el, hogy engedek a nyomásnak és elutazom Mozambikba. Egy szeptemberi délelőtt, hosszú éjszakai repülés után, átszállással érkeztünk Beirába. Én, mint magyar szőke nő szinte mindentől féltem utazás előtt tele voltam kétségekkel, de amint Afrika földjére léphettem a félelem elszállt. Portugál barátaink vártak a repülőtéren, akik miután elintézték a fegyver beléptetését bepakoltak bennünket egy dzsipbe és elindult a mi 10 napos vadászkalandunk. Mivel mi nem kisgéppel, hanem autóval szerettünk volna a vadásztáborba menni, hiszen így sokkal több mindent láthattunk, több megállóval, fotózással, pálinkázással (párdon bocsánat: fertőtlenítéssel) tarkított 7 óra alatt értünk a táborba, amúgy ez a megállók nélkül „csak” 5,5 óra lett volna. Mozambik egyik legjobb portugál felügyelet alatt álló vadászterületére érkeztünk a Zambézi deltába. Már várt bennünket Abdul (helyi hivatásos vadászunk, ő volt velünk végig) és a tábori személyzet. Miután mindenkivel összeismerkedtünk, elköltöttük a művészien megterített asztalnál az első vacsoránkat, eltettük magunkat másnapra. Kora reggel 6.30-kor a kedves vadászvendég feltette az első kérdést KÁVÉ VAN? És azonnal sokkot is kaptunk a választól: „Jaaa, kávé sajnos most nincs, mert elromlott a kávégép”. És milyen jó volt, hogy a rutinos, tapasztalt és okos magyar vadász Karaván kávé nélkül nem utazik el a Világ túlsó végébe (se). Nagy nevetések közepette kitaláltuk, hogyan iszunk kávét (török verzióban), és azon, hogy én kikértem magamnak a kérdést mikor utazás előtt is a vadász megkérdezte: Kávé van? Szóval reggeli után, már világosban és kabóca –koncert közepette lőttük be a puskát (Szinte kötelező a hosszú és több átszállásos utazás miatt) majd ezután felvontuk a magyar zászlót. A tábor bejáratánál észrevettük a feliratot amely önmagáért beszél: ENJOY azaz ÉLVEZD. Ezt mi parancsnak vettük, de nem is esett nehezünkre. Pillanatok alatt felvettük az afrikai életritmust. Óra, Tv, Internet, sztressz nincs. Csak a kabócák hangja, a Zambézi-delta, a forró afrikai napsugarak és leírhatatlan mennyiségű vad: antilopok, bivalyok, elefántok, varacskos disznók. Az idő múlását úgy érzékeltük, hogy ha éhesek voltunk ettünk, ittunk, és ha a gyönyörű vörös afrikai napocska kb 15 perc alatt eltűnt a horizonton, akkor volt kb 18.30 vagyis visszaértünk a táborba. Szállásunk minden igényt kielégítő faház, mindenkinek külön-külön amelyben saját fürdőszoba van, meleg vízzel, WC-vel és kényelmes ággyal. A teljesen (hűtővel is) felszerelt terepjárón indultunk felfedezni a 225.000 hektáros vadászterületet. Szeptember végén itt tavasz van, minden zöld, minden virágzik. Nagyon sok vadat láttunk még az erdővel legfedettebb részeken is, hisz a vad nincs zavarva, takarás bőven van és a táplálék bárhol megtalálható. Ezen a területen nem engedik, hogy autóról adjunk le lövést (pénzbüntetést kap a hivatásos), így a vadászat úgy történik, hogy ha Domingo (a mi  nyomkeresőnk) meglát egy bennünket érdeklő vadat, Abdul is megnézi, ezután leszállunk a kocsiról és rácserkelünk. Nagy ijedtség volt, amikor egy ilyen cserkelés alatt hirtelen derékig merültünk egy mocsaras vizes részen egy csapat hartebeest nyomában. De volt, hogy a cecelegyekkel harcoltunk, amelyek szerették a magyar vadász vérét. Az első vad egy reedbuck lett, 197 méterről egy 375-ös kaliberű Sako puskával került elejtésre, aztán jött szépen sorban a kapitális varacskos disznó, amelyet futtában, egyetlen lövéssel hozott terítékre vadászunk, aztán még ugyanaznap a kalandos hartebeest vadászat. Itt a mocsárban egy pár ismert francia márkás bakancs esett áldozatul.   Talán a legemlékezetesebb vadásznap azonban a bivaly vadászat volt. Hosszú terepjárózás és kétéltű ARGO járműn zötykölődés után értünk a deltába. Volt nagy meglepetés, hiszen azonnal bent rekedtünk egy csapat elefánt és egy bivalycsorda között. Az elefántok nagyon idegesek voltak és nem voltak kellően messze, nagyjából 80-100 méterre álltak és az ormányokat elnézve nagyon idegesek voltak, szaglásztak. Mi körülbelül egy órán keresztül ültünk néma csendben, a tűző napon, mozdulatlanul és vártuk, hogy történjen valami. Miután elvonultak az elefántok, Domingo barátunk kiszúrt a bivalycsordában egy jó bikát. A vadász 100 méterről lőtt rá, a vad elfeküdt, majd egyszer csak felállt és elindult a papirusznád felé, így ismételni kellett a lövést, mert ha abban eltűnt volna, akkor sose lett volna meg. Egy jó öreg bivaly került terítékre és szerintem az egyik legfinomabb vacsora lett belőle másnap estére. Vadászunknak fontak egy koronát papírusznádból így meg is koronáztuk. Minden este az előző nap elejtett vad húsából főztek nekünk jobbnál-jobb ételeket. Kivéve azokat a napokat, amikor pihenés volt és nem vadásztunk, na akkor ugrottak a tányérra a csirkehusik. A bivaly után még sikerült egy nagyon öreg nyala bikát elejteni, szintén egy jól célzott lövéssel. Majd egy bozóti disznót sikerült terítékre hozni, amit amúgy nagyon nehéz vadászni. Talán legtöbbet a Roosevelt sable vadászata kívánt, többször is rácserkeltünk több különböző csapatra, de mi konkrétan tudtuk, hogy egy fekete és legalább 40 inch-es trófeát szeretnénk. Mivel hihetetlen vadbőség van ezen a területen, ezért nem kapkodtunk, szépen megvártuk, amíg megtaláljuk azt a bikát, ami a mi vadászunknak tetszik. A legnehezebben ezt a vadat sikerült elejteni, de nagyon szép befejezése volt ennek a szafarinak. Mi akkor már tudtuk, hogy másnap bizony magyaros sable pörkölt lesz, amit mi főzünk. Elég az hozzá, hogy újdonsült amerikai és mozambiki barátaink több-kevesebb közreműködésével, asszisztálásával, magyar zene kíséretében a mi kedves vadászvendégünk 5 csillagos ebédet és vacsorát rittyentett a mozambiki szavannára, általa szaggatott nokedlivel. Mindenki a 10 ujját nyaldosta a táborban, és valószínűleg azóta emlegetik a magyarokat ott is. Utolsó napunkon a helyi kollégák meghívtak bennünket egy spontán apróvad vadásztra: vöröstorkú frankolint lehetett lőni. Talán mondanom sem kell, hogy rengeteg nevetéssel, kitűnő lövésekkel, anekdótázással és a vadászat után MANICA (mi csak Mónikának hívtuk) sör ipari mennyiségű elfogyasztása következett.