Örömmel mutatjuk be a Pulsar Axion LRF XQ38 távolságmérős hőkamerát.

Az éjszakai cserkelés az egyik legizgalmasabb vadászat fajta, amit eddig kipróbáltam, ahol mint sok más helyzetben a megfelelő felszerelés jelentheti a különbséget a siker és kudarc között. Így, természetesen az első éjszakai kudarcom után hazamentem és feljavítottam a felszerelésemet egy hőkamerával és egy infrás céltávcsővel. Ez a kombináció egy nagy befektetés volt, de emellett egy elég halálos kombináció is, ami két különböző elektronikával feljavított látást adott nekem, hogy maximalizáljam az észlelést és a felismerést.

Az éjszakai cserkelésen már jó volt a látásom, ennek ellenére még mindig nehezen ment a távolságok becslése éjszaka. Olyan, minta a látásom elvesztene minden referenciát éjszaka – nem vagyok biztos benne, hogy egy állat kicsi és 50 méterre van, vagy nagy és 150 méterre van. A nyugodt megfigyeléseknél ez véleményem szerint nem probléma, egy olyan etetőnél, aminek tudjuk a távolságát és korlátozottak a látási viszonyok. De, amikor nyílt mezőkön cserkelsz, akkor fontos tudni a vad tényleges távolságát.

Szóval akkor miért ne használjunk egyszerűen egy távolságmérőt? A technológia valójában nagyon jól működik sötétben, de a nyilvánvaló probléma az, hogy nem igazán látod a dolgokat, amiket nézel a sötétségben. A megfelelő megoldás az, hogy egyszerűen kombinálod a meglévő éjszakai felszereléseset (céltávcső vagy kereső) egy lézeres távolságmérővel.

TESZT ÁTTEKINTÉS

Korábban teszteltem a hőkamera és infrás céltávcsöveket beépített távolságmérőkkel, de 2020 őszén kaptam két nagyon jó kereső hőkamerát távolságmérővel, gyakorlati tesztelésre. A Pulsar küldött egy Axion XQ38 LRF készüléket. A készülék elég kicsit ahhoz, hogy pont beleférjen a zsebbe és gyors megfigyeléshez vagy távolságméréshez használjuk (még nappal is).

A kiegészítő távolságmérő egy nagyszerű segítség az éjszakai vadászat egyes fajtáihoz, de általánosságban nem az lesz a benyomásod, hogy az éjszakai készülékekbe épített távolságmérők olyan teljesítményt nyújtanak, mint a nappali testvéreik – ezekhez képest valószínűleg inkább a sor vége felé lesznek. Ez nem a gyártók rossz szándéka miatt van így; egyszerűen csak azért, mert a nagy távolságok mérésének hiánya nem indokolja a magasabb árat. Ugyanez vonatkozik a távolságmérőre ebben a készülékben.

PULSAR AXION LRF XQ38

A Pulsar Axion széria formája nagyon jól kézre áll és árban a kereső hőkamera piac közepén helyezkedik el. Az XQ38 LRF mérete és tulajdonságai teljesen megegyeznek az XQ38-cal, ezt kiegészíti a lézeres távolságmérő, azonban sajnos kivették a WIFI és videó-fénykép felvevő funkciókat. A hőérzékelős képességei jók, de nem annyira éles, mint a nagy testvéré, a Helion XP és az Accolade XP széria.

Az Axion XQ38 LRF érzékelője 384×288 17µm pixelekkel és 40 mK hőmérséklet érzékenységgel. Ez egy jó mikrobolométer a Pulsar új 2-es érzékelő szériájából, aminek nagyon jó a teljesítménye akkor is, amikor a feltételek ködösek és nem optimálisak a hőkamerák számára.

Teszteltem az XQ38 és az LRF modellt is, de az érzékenység nem nyűgözött le annyira, mint azt vártam. Maradjatok velem, a Helion 2 XP50 kereső kényeztetett engem.

KIJELZŐ

A kijelző AMOLED típusú, amin élesek a színek és tiszta a kép. Nagyon jó a betekintési tartomány, ami egy jó részét elfoglal a látótérből. A Pulsar jól ért ahhoz, hogy a betekintési tartományt úgy alakítsa ki, hogy elfoglalja a látőmezőt, amihez könnyű alkalmazkodni és ami sok távolságról és szögből látható. Soha nem találkoztam más gyártóval, aki képes ugyanerre, és az Axion XQ38 sem kivétel.

HÁZ

Az LRF alap formája ugyanaz, mint az Axion XQ38 modellé, de egy teljesen beépített lézeres távolságmérővel rendelkezik a magnézium ház bal oldalán. Természetesen ez a kiegészítő egy kicsit nagyobb méretűvé teszi, de sima felhasználásnál azt tapasztaltam, hogy tulajdonképpen könnyebb fogni, mert a hüvelykujj természetesen pihen a távolságmérő hátulján. Azt tapasztaltam, hogy nagyon könnyű a kezelése még teljesen sötétben is.

TÁVOLSÁGMÉRŐ

A „lefele” gomb megnyomásával bekapcsoljuk a távolságmérő funkciót. Lehet vele szimplán távolságot mérni egy gomb megnyomásával, vagy folyamatosan mérni és követni mondjuk egy vad mozgását és távolságát. Éjszaka nem találtam nehéznek a használatát, vagy a mérési adatok leolvasását, még vékony kesztyűben sem. A beépített távolságmérő elég pontos és gyors nappal, de egy kicsit akadozik a nagyobb távolságoknál.

KÉSZENLÉT

Ez a kereső kb. 5 másodperc alatt üzemkész az összes funkcióval. A „készenlét” gomb hosszú megnyomásával újra kikapcsolt állapotba hozzuk egy rövid megnyomással pedig alvó üzemmódba. Egy rövid gombnyomás azonnal életre kelti.

SZOFTVER

A Pulsar rendszere gyors és nagyon jól reagál. A menüben könnyű eligazodni és 33 nyelven áll rendelkezésre. Választhatunk három különböző profil nézet közül vagy testre szabhatjuk a sajátunkat. További testre szabáshoz választhatunk a nyolc különböző színpaletta közül. Az operációs rendszer támogatja a kép-a-képben üzemmódot egy felnagyított képpel acélkereszt körüli területről, amit fent középen helyez el, így plusz részleteket ad anélkül, hogy elvesztenénk a teljes terület feletti áttekintést.

ENERGIAFORRÁS:

Az Axion széria az új APS5 akkumulátor rendszert használja, ami hét óra üzemidőt nyújt és a könnyű cserélhetőség lehetőségét egy újra a terepen. Ez nekem nagyon könnyen sikerült a sötétben, a nagyon jól megtervezett rendszernek köszönhetően! Használhatunk powerbankot is külső energiaforrásként, amit USB-C típusú csatlakozóval csatlakoztathatunk. A mellékelt töltőt feljavították egy gyors töltőre és egyszerre két akkumulátort tölthetünk vele.

EGYÉB GONDOLATOK

A kiegészítő lézeres távolságmérőnek sajnos megvan az ára: A WIFI funkciót eltávolították és nem vehetünk fel fényképeket és videókat ezzel az Axion készülékkel. A kétségbeesetten szükséged van egy távolságmérőre, de jobb teljesítményű érzékelőt keresel (és a pénz nem számít), akkor az Accolade 2 LRF készüléket javaslom a legkorszerűbb 640×480 érzékelővel.

Előnyök

  • Könnyen kézre áll és jó a fogása, még sötétben is
  • Könnyen használható szoftver
  • Nagy kapacitású akkumulátor, ami a terepen cserélhető
  • Az akkumulátor gyorsan feltölt
  • Az ára elég jó a funkciókat figyelembe véve

Hátrányok

  • Nem estem hanyatt a hőérzékenységétől
  • Hiányolom a videó felvevő és WIFI funkciót

 

 

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

A többi cikket se hagyd ki!