A rozsdamentes acél atyja – 2. rész

A rozsdamentes acélt tehát többen is a maguk gyermekének vallották, és lássuk be, apasági vizsgálat lefolytatására nincs túl sok esélyünk. Azonban itt van számunkra a történelem, amit lelkesen vizsgálhatunk, s ez sok forrásból azt üzeni felénk, hogy Harry Brearley nevét véssük az emlékezetünkbe.

Az ötvözetek tánca

A rozsdamentes acél esetében tehát viszonylag nehéz határozott álláspontra jutni. Már csak azért is, mert ha Harry Brearley-t is fogadjuk el az anyag hiteles feltalálójaként, be kell látnunk, hogy az ő fejéből sem egyszerűen csak „kipattant” az ötlet. Ugyanis a különböző anyagok minőségének, élettartamának növelése, használhatóságuk spektrumának kiszélesítése stb., egy régre visszamutató folyamat.

shutterstock_299060861

A 19. század elején, 1820-21 körül a fizika történetéből jól ismert Faraday, és egy francia úriember, Pierre Berthier fontos felfedezést tettek. Kísérleteik során arra jutottak, hogy a vas-króm ötvözetek nagyobb ellenállást mutatnak bizonyos savak maró hatásával szemben, mint például a vas önmagában. A kísérleteket azonban csak alacsony krómtartalmú ötvözetekkel végeznék el, mivel ekkor még nem ismerték fel az alacsony széntartalom jelentőségét.

A franciák is közel jártak 

A század végén, az 1870-es évek elején ismét közelebb jutottunk egy lépéssel a rozsdamentes acél kialakulásához. Két angol kohász ugyanis olyan ötvözetet hozott létre, mely már inkább hajazott a ma ismert, tökéletesített formához. Ez 30-35% krómot és 2% volfrámot tartalmazott (és persze jó sok vasat)

Azonban egy Brustlein nevű francia úriember még ennél is tovább tudott lépni az évtized közepére. Ő már felismerte az alacsony széntartalom jelentőségét. Felismerte, hogy rozsdamentes acél csak úgy hozható létre, hogy növeljük a krómtartalmat. Nagy mennyiségű krómot tartalmazó ötvözetet viszont csak úgy lehet létrehozni, ha a széntartalom 0,15% alatt van. És ez bizony nagy áttörés volt.

Hozzászólások nincsenek engedélyezve