Még nem is alakult ki a mai természetvédelem fogalma, de az állatfajok, és a vadon élő állatok élőhelyének védelmére utaló törekvésekre már a történelem kezdeti időszakaiban is megfigyelhető.

Feltehető, hogy a védelem lehetséges eszköze a vadászat volt. Vadászati törvények megalkotására, és jelentősebb kíméletre viszont csak a múlt század utolsó harmadában került sor. Ez volt az osztrák-magyar kiegyezést követő időszak. A vadászati törvény nyomán kezdett kibontakozni, és fejlődni a magyar vadgazdálkodás. Persze, mivel az akkori vadgazdálkodás még az ország, és az egyén gazdasági érdekeitől függött, a mai természetvédelem elvárásokat tekintve akadtak hiányosságok.

A századfordulón aztán felgyorsult a gazdasági fejlődés, és nyomában átalakult a természet. A folyószabályozások, lecsapolások, hegyvidéki erdőkitermelések időszaka ez, mely hatással volt az egyes vadfajok életlehetőségeire. Az ekkori természetvédelem ezt a folyamatot próbálta meg mérsékelni.

Tudvalevő, hogy a faj védelem elválaszthatatlan az élőhelyek védelmétől, és ezt az akkor élő vadászok is kezdték felismerni.

Az első világháború utáni időszakban a vadászat, vadgazdálkodás tovább belteljesedett. Az apróvad-gazdálkodást veszélyeztette a szélsőséges időjárás, és a kemény telek. A nagyvadak túlszaporodtak. A természetvédelmi törvényre egészen 1935-ig kellett várni. Az állatfajvédelem új alapokra helyeződött, s elkezdődött a területi, törvényen alapuló természet- védelmi munka is.

A második világháborút követően elkezdődött az erdők államosítása. Így a területi vad- és természetvédelem kezdeményezői továbbra is a vadászok maradtak. Mivel a gazdasági termelésen volt a fő hangsúly, a természetvédelmi területek létrehozásának lehetősége beszűkült.

Az 1960-as években immár megteremtődtek a kor követelményeinek, és a nemzetközi elvárásoknak megfelelően fejleszthették a természetvédelmet. Ehhez  minden jogi és gazdasági lehetőség adott volt.

A következő két évtizedben gyarapodott a védett területek száma, és kiterjedése. Mérföldkő, hogy kiépítették a természetvédelem országos szervezetét. A vadászható fajok száma szűkült, évről-évre közreadták a védett állatfajok jegyzékét.

Mivel az 1960-as évekre hazánk nagyvadállománya számottevővé vált, szükségessé vált az állományszabályozás, és az élőhely-gazdálkodás. A munkát viszont elhanyagolták. Holott, a természetvédelem megkívánja az élőhelyet csak a tűréshatárig terhelő nagyvadállomány kialakítását.

A mezőgazdasági gépesítés és kemizáció miatt az apróvad életlehetőségei beszűkültek. A vadászok viszont szinte tehetetlenek voltak, egyedül a fácánállomány mesterséges szaporítását tudták felkarolni.

A természetes környezet viszont így egyre romlott. Kérdéses, hogy a vadászat, vadgazdálkodás milyen mértékben természetvédelmi tevékenység. Ugyanis a vadász a vadfajok elejtése mellett akár természeti értékeket is elpusztíthat (akár tudatlanul is).

A vadász természetesen az alábbi feladataival természetvédelmi feladatokat lát el: állatfajok fenntartása, szaporodásuk elősegítése, szelektálás, élőhelyek megóvása.

Ellentmondásos a vadászat, a természetvédelem és a természetjárás kérdése is. A természetvédelemnek küzdenie kell az egyes objektumok szabadon látogathatóságáért, vagy éppen forgalomtól való elzárásért. A természetbe vágyó emberek igényeit sokszor természetvédelem érdekeinek sérelmére kellett kielégíteniük. A jövő feladata az, hogy olyan korlátok születhessenek, melyek megfelelnek a vadászoknak, a területek tulajdonosainak, valamint a természetvédelmi szervezeteknek is.

Forrás: Erdészettörténeti Közlemények 42. (1999.)