Maik Rehnust olyannyira lekötötte munkája tárgya, a havasi nyulak kutatása, hogy még az ünnepek alatt is foglalkozott a nyuszikkal. Elhivatottságának meg is lett az eredménye, az állatok mai környezeti problémáinak vizsgálatáért az erdő-, hó- és tájkutató intézettől (WSL) kutatási díjat kapott. 

Maik Rehnus már kilenc éve vizsgálja a havasi nyulakat az alpesi térségben: vagyis egészen pontosan, a székletüket.  Ezekben olyan anyagcsere termékek vannak, amelyekből lehet mérni például a stresszhormon szintet. Az, hogy ez a hormon nagy mértékben megtalálható, a téli sportolók jelenlétének is „köszönhető”.

A székletben DNS is van, mely állatonként más lehet. Ezek alapján Rehnus be tudja határolni, melyik állattól származik a minta. Ezzel kapcsolatban a múlt tavasz óta már folyik egy tanulmány a Svájci Nemzeti Park mintegy öt négyzetkilométernyi területén. Rehnus őszintén reméli, hogy ez egy hosszú távú felügyeleti projekt lesz, valamint, hogy a vizsgálati területet majd még inkább kiterjeszthetik.

tuleles_D°j a havasi nyuszik kutat†s†ārt

Az éghajlatváltozás miatt (csökkenő hómennyiség) a havasi nyulak egyre inkább kirekednek ezekről a területekről. Éppen ezért készül most egy olyan nyilvántartás, amely kivetül a földhasználatra és az éghajlatváltozásra is. A kutató bonyolult számítási modelleket készít, melyből kideríti, hogy a jövőben várható éghajlati forgatókönyvek hogyan befolyásolhatják a havasi nyulak élőhelyi eloszlását.

A hegyi nyulak valójában nagyon alkalmazkodóképesek, de ha zavarják őket a turisták, akkor meglehetősen nagy bajban vannak…

Rehnus vizsgálatai alapján egyértelműen kimutatható, hogy a nyúlürülékben lévő stressz hormon koncentráció a turisztikailag legnépszerűbb területeken volt a legmagasabb. Mivel az állatok gyakran menekülnek, több energiára is van szükségük.

Rehnus támogatja az úgynevezett „békés zónákat”, melyekben az állatok zavartalanul élhetnek.

Maik Rehnus Szászországból származik, erdészeti ismereteket tanult, valamint ismereteket szerzett a vadállatok ökológiájával kapcsolatban.

Iskolái: 

  • Georg-August Egyetem, Göttingen
  • Eidgenössische Technische Hochschule, Zürich, (ETHZ, magyarul Szövetségi Műszaki Főiskola, Zürich)
  • Bécsi Agrártudományi Egyetem

Kutatásaiért már több díjat is kapott.

Könyve: Az alpesi havasi nyúl. Egy túlélőművész bizonytalan jövővel. (Der Schneehase in den Alpen. Ein Überlebenskünstler mit ungewisser Zukunft“.)

Forrás: http://www.jagdnatur.ch/

Fotó: Maik Rehnus

 

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

A többi cikket se hagyd ki!