A különböző önvédelmi stílusok kitanulása akárki számára kellő biztonságot nyújthat a mindennapokban. Ezek között találhatjuk a Krav-Maga-t, egy gyakorlati tapasztalatokra épített önvédelmi rendszert. Ennek igazi különlegessége, hogy a létrehozója a magyar származású Lichtenfeld Imre.

A stílus maga

A Krav-Maga elsődleges célja, hogy felkészítse az embert az erőszakos helyzetek felismerésére és azok lereagálására. Ennek értelmében megtanít a több ellenfél elleni küzdelemre, a pusztakezes, a késes, a botos, a lő- és egyéb fegyveres támadások kivédésére.

shutterstock_56667082

A Krav-Maga során a legfontosabb, hogy gyorsan és biztonságosan kerülhessen ki az ember a veszélyes helyzetből. Ez minden esetben alapos megfontolást igényel, ezért ez a rendszer fejleszti a taktikai érzéket is. Ebben nem találhatjuk meg a távol-keleti harcokra jellemző formagyakorlatokat és mozgásformákat. Az edzések célja, hogy a résztvevők fizikai és mentális fejlődésen menjenek át, amelynek középpontjában ők maguk állnak. A módszer megalkotója a budapesti születésű Lichtenfeld Imre volt.

A Krav-Maga története

Az 1910-ben született Lichtenfeld Imre édesapja nyomozó és közelharc oktató volt a pozsonyi rendőrségnél. Fiát már kiskorától kezdve a sport felé terelte, aminek köszönhetően sikeres tornász, birkózó, bokszoló és úszó lett.

shutterstock_103214963

A 26 éves fiú barátaival együtt egyre többször kényszerült megvédeni a pozsonyi zsidónegyedet. A társaságnak Imre lett a vezetője, aki ennek során alaposan megismerkedett az utcai harc jellegzetességeivel. Néhány évvel később belépett az Izraeli Védelmi Erők elődjének számító katonai szervezetbe, ahol közelharcot oktatott. Mindössze húsz éven át volt tornatanár, és a közelharc oktatás főnöke a Közel-Keleten. Ez idő alatt dolgozta ki a saját egyedülálló rendszerét, amely a Krav-Maga nevet kapta.

Imre egyre többet oktatott, a civil szférával is megismertette a lehetőséget. Létrehozták az Izraeli Krav-Maga Szövetséget, majd idővel a Nemzetközi Krav-Maga Szövetség is megalakult. A férfi egészen haláláig fejlesztette és tökéletesítette ezt az önvédelmi rendszert.

shutterstock_192272612

A Krav-Maga fejleszti a mentális és a fizikai képességeket is, ezért hatásos eszköze a városi túlélésnek. Ennek folyamatos gyakorlása biztosítja a lélekjelenlétet, és a szükséges reakció felismerését egy esetleges támadás esetében.

 

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

A többi cikket se hagyd ki!