A „Világ erdei…” sorozat 2014. évi kötetének témájául a FAO az erdők szocio-ökonómiai funkciójának elemzését választotta. 

Az erdőből származó javak és szolgáltatások köre függ a gazdasági fejlettségtől, társadalmi berendezkedéstől, kulturális örökségtől. Természetesen a termé-szetföldrajzi környezet mellett.

Az erdő hozzájárul alapvető fizikai szükségletek (élelem, ivóvíz, energia, hajlék), a védelem és biztonság (egészség, természeti csapások elleni védelem), a társadalmi szükségletek (kultúra és vallás) és az esztétikai igények (pl. kötődés a természethez) kielégítéséhez is. De mennyi a hozzájárulás mértéke?

Néhány fontos adat:

A mindennapi megélhetésük okán az erdőtől függők létszámát a különböző források 1,2-1,6 milliárd főre teszik, ez a Föld lakosságának kb. 20%-a.

Az erdészeti ágazat 13,2 millió embert foglalkoztat világszerte. Ezen túl becslések szerint legalább 41 millió embert foglalkoztat az ún. informális szektor, és további 840 millió ember gyűjt saját célra tűzifát és készít faszenet.

40324088_m

A fa az elsődleges energiaforrások 27%-át teszi ki Afrikában (ez az arány helyenként 90%!), 13%-ot Latin-Amerikában és kb. 5%-ot Ázsiában és Óceániában. Európában és Észak-Amerikában mintegy 90 millióan fűtik otthonukat fával.

Az erdőből származó élelmiszerek mennyisége 2011-ben fejenként 11 kg volt a statisztikák szerint. Egyes térségekben, más lehetőségek hiányában, a tápanyag egyetlen forrása. Kb. 2,4 milliárd ember főz és mintegy 760 milló ember fertőtlenít ivóvizet fatüzeléssel.

A Föld lakosságának mintegy 80%- a használ „hagyományos” gyógyszereket, a receptre felírt (azaz nagyjából a modern) gyógyszerek 25%-a tartalmaz gyógynövény-kivonatot. A gyógynövények gyűjtéséből csak kb. 700 millió dollár bevétel származik, a gyógyszeripar ilyen termékekből származó bevétele viszont eléri az 5 milliárd dollárt.

Az erdészeti ágazat jövedelemtermelése világviszonylatban 1% alatti, 2011-re számított értéke 606 milliárd dollár. Az ún. informális szektor teljesítményét további 88 milliárd dollárra becsüli a FAO vonatkozó tanulmánya. A hiányzó információk miatt ez az érték is jelentősen alulbecsült.

Érdemes néhány szóban megemlíteni az erdők nem anyagi jellegű szolgáltatásainak értékét. Ezek között olyan fizikai, védelmi, társadalmi és esztétikai igények kielégítésére kell gondolnunk, amelyek értéke semmilyen piacon nem mérhető. E szolgáltatások értéken való megjelenítése nagyban segítené az erdők valós szerepének megértését, valamint annak lefordítását a politika és közgazdaságtan nyelvére. Az eddigi törekvések azonban csak korlátozott eredményeket hoztak: e szolgáltatá- sok 2011-ben mindössze 2,5 milliárd dollár bevételt termeltek, zömében 4 országban.

Már vannak új pénzügyi eszközök, mint az erdők szénmegkötő-képességének az értékesítése, de összességében ez a probléma még megoldatlan.

A „Világ erdei” tanulmányt itt érheted el!

Forrás: http://www.fao.org/forestry/sofo/en/

 

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

A többi cikket se hagyd ki!