Mi emberek már több évtizede megosztjuk életterünket a rókákkal, nyulakkal, őzekkel, sőt a vaddisznókkal is. A vércsék és csókák meghódították a levegőeget, a városi csatornákban hódok ugrándoznak. Azt, hogy mik az okai és következményei a vadállatok terjeszkedésének, olyan biológusok vizsgálják, akik a vadállatok megfigyelésére szakosodtak.

A természet és a lakóterünk közötti határ szemmel láthatóan elmosódik. A folyamat pedig még korántsem ért véget. Egyre gyakrabban találkozunk vadon élő állatokkal olyan környezetben, ahol eddig még nem láthattuk őket. Kénytelenek vagyunk azzal szembesülni, hogy számos faj egyre közelebb merészkedik hozzánk a mindennapjainkban.

unnamed-4

Azt, hogy egy nyest mászkálhat a tetőn, illetve, hogy találkozhatunk egy szép példánnyal az autó motorterében, akarva-akaratlanul meg kellett szoknunk.

A kellemetlen találkozások száma az utóbbi években nagyon megnőtt, és egyre több állat vált a városi élet főszereplőjévé.

Az európai kontextust tekintve ez a jelenség nem új. A vadállatok urbanizációját szakszóval szuburbanizációnak hívjuk, ami speciális körülmények között a vadállomány adaptációját jelenti egy városi környezetben. (Luniak 2004).

unnamed-5

Ez a jelenség különösen jól van dokumentálva az Egyesült Királyság béli városi rókák esetében. A tudományos vizsgálatok kimutatták, hogy a városi rókák jelensége ott már a múlt században, a 30-as években feltűnt. A rókák városi terjeszkedésének egyik oka a megváltozott építkezési struktúra, hiszen abban az időben nagy területek váltak új települési területekké, gondoljunk csak a kis kertekkel rendelkező ikerházakra. Ez a laza beépítési gyakorlat egy csomó új élőhelyet kínált a rókák számára. (Harris és Rayner 1986). A kertek változatossága, a komposzthalmok, a gyümölcsfák, mint élelmiszer-források és a sok új menedék vonzóvá tette a településeket a rókák, és más vadon élő állatok számára.

A város rókákat azóta már számos európai országban megfigyelték. Nagy-Britannián belül a rókák jelen vannak például Londonban, és Németországban Berlintől Münchenig számos várost meghódítottak már.

 

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

A többi cikket se hagyd ki!