Páll Endre: Vaddisznó (Sus scrofa)

Egész Európában őshonos, de a Skandináv félszigetről, a Brit-szigetekről, Dániából és újabban Hollandiából teljesen kiirtották.
Szardínia szigetén, Észak-Afrikában, a Szovjetunió ázsiai részén is megtaláljuk.
Ázsiában egészen a Himalája északi lejtőjéig és a Tien-San hegység erdeiig elterjedt.
Hazánkban őshonos. Legnépesebb állományai erdősült megyéinkben találhatók. Újabban alföldi előfordulása sem ritka, terjeszkedése azonban nem kívánatos.
Alaktani szempontból egységes állatfaj, mert egyes alfajai között csupán a testnagyságban és színben találunk kis eltéréseket.
A legnagyobb testű kaukázusi alfajtól a szardíniai, majdnem törpe alfajig az összes átmenetet azonos alaktani jellemzők uralják.
A kifejlett nőstényt kocának, a hímet kannak nevezzük.
A koca 18-20 hetes vemhesség után 5-8 malacot ellik. A malac 6 hónapos korára süldővé nő, amikorra testsúlya meghaladja a 25 kilogrammot, külleme és színe kifejlődik, és tejfogazata teljessé válik.
A vaddisznó eredetileg mocsárlak volt, ma az erdő vadja, de mocsárlakó tulajdonságait megőrizte.
Mindenevő állat, mind a növényi, mint az állati eredetű táplálékot erdőn, mezőn egyaránt fogyasztja. Nagyon szeret fürdeni, dagonyázni és nedves, puha talajban turkálni. Erdei és mezőgazdasági területen való táplálkozását és az ezzel járó károkozását külön-külön kell értékelni.
Az erdőben túrással, a talajban fellelhető sok álca, báb, rovar, hernyó (még a szőröset is megeszi) elfogyasztásával hasznot hajt. Kárt a földre hullott erdei magvak és egyes magonc facsemeték elrágásával okoz. Erdőben tehát az életközösség szerves tagjának kell tekintenünk, ahol jelenléte szükséges, de számát folyamatosan szabályoznunk kell. Mezőgazdasági területeken a termény tiprásával, felfalásával és kitúrásával nagy károkat okoz.
Itt tehát káros, mert a pockok, csiga, béka, rovarok pusztításából adódó haszna elenyésző.
Ezért a jó vadgazda csak annyi vaddisznót tart területén, amennyit az erdőben meg tud tartani és amennyi nem okozhat nagyobb mezőgazdasági kárt.
Külleme hasonló a házi sertéshez. Attól nagy, erősen megnyúlt keskeny feje, hosszabb lábai és kis ormányra emlékeztető orra különböztetik meg. Füle háromszög alakú, mozgatható. Szeme kicsi, tekintete okosságot árul el, félelmet soha, bosszúságot, mérget többször.
Testszíne a világos szürkétől a sötét feketéig változik. Az ettől eltérő barna, fehér-tarka, foltos példányok degeneráltak, amelyeket feltétlenül ki kell lőni.
A vaddisznó többnejű vad, természetes együttélési formája a konda. A rendes búgási idő októbertől – decemberig tart. A koca jó anya, sokszor elhullott társainak malacait is tovább vezeti. Csupán a kanok járnak rendszerint magányosan, és az elleni készülő koca húzódik félre…

Érzékszervei életmódjához idomultak. Szaglása kitűnő, hallása jó, látása gyengébb. Ízlése fejlett, mert kiváló szaglása csak finom ízléssel párosulhat.
Egyetlen nagyvadunk vadászata sem olyan sokszínű, mint a vaddisznóé. Az év bármely szakában, egyéni és társas vadászaton egyaránt lőhető. Vadásszuk cserkészve, lesen és hajtásban. Üldözzük nyomkövetéssel, nappal kutyákkal, éjszaka fényszóróval. Szóróra csaljuk és barkácsolva keressük.
Szaporasága miatt szükséges is folyamatos vadászata, de ha azt akarjuk, hogy továbbra is fennmaradjon őserőtől duzzadó bátor vadként, úgy kímélnünk kell a kondát vezető törzskocákat és a fiatal, még éretlen kanokat.
A vaddisznó elejtéséhez jó találat és erős golyó kell, mert szívóssága folytán a más vadnál halálos sebet is képes elvinni, sőt abból ki is gyógyulhat. Szorult helyzetben még az embert is megtámadja. Éppen ez a szívóssága és bátorsága teszik az igazi vadászok kedvelt zsákmányává.

Trófeája a kan agyara. A koca agyarát kampónak nevezzük. Az agyarakat nemzetközi pontozás szerint értékelik.
Az agyar pontértékei: Bronzérem 110-114,9 pont
Ezüstérem 115-119,9 pont
Aranyérem 120- feletti pont.