dr. Fodor Tamás: A kajtató ebek

A sűrű, bozótos, nádas fedett terepek legjobb vadászkutyája. A sűrűben meghúzódó apróvad csak finom szaglású, kitartó, nyugodt természetű vadászebbel zavarható fel, amely hangtalanul vagy rövid jelzésekkel kajtat. Néhány kajtató eb alaposabban átfésüli a bozótot, nádat, mint tíz-tizenkét hajtó. A velük való vadászat ritka élvezetet nyújt: a jól nyomozó kutya a nehezen áthatolható növényzet közül is kidolgozza, felveri a vádat és a vadász elé kihajtja. Társas vadászatokon azért kedvelik őket, mert rövid keresők.
A kajtató ebek jellegzetes képviselői a spanielek. Ábrázolásuk már a középkori holland és flamand festményekről ismert. A XIV. – XV. században hálós vadászatokon használták: a sűrűbe húzódott vad felett a hálót kifeszítették, majd a spanielek segítségével a vadat a hálóba ugrasztották. Különösen Spanyolországban kedvelték a spanielekkel való apróvad vadászatot. Innét is ered a fajtacsoport elnevezése is. A könnyen kezelhető, értelmes kutyákat egész Nyugat-Európában hamar megkedvelték. Angliában valószínűleg a XVI. században terjedt el és népszerűsége csak az angol vizslák megjelenésével szorult háttérbe. A spánielek ekkor még szintén csak típust képviseltek, nem pedig kialakult fajtát; belső tulajdonságaikban egységesebbek voltak, mint küllemükben. Testnagyságuk változó volt, az apró termetű és a vizsla nagyságú spánieleknél csak néhány közös bélyeg, a fejforma, a hosszú, lógó fülek és a farok tartás jelezte a rokonságot. Viszont a jól rögződő belső tulajdonságokért szívesen keverték más fajták vérébe. Az angol tenyésztők a rájuk jellemző szigorú szelekciós módszerekkel végül is egységessé tették nemcsak értékes belső tulajdonságaikat, hanem külső alakjukat is. A spanielek ősi típusai a XVIII.-XVX. század folyamán természetesen már elkülönültek, amelyekből számos fajta alakult ki.
Közkedveltségük elsősorban annak tulajdonítható, hogy nem távolodnak el gazdájuktól, aránylag közel, „puska alatt”, nyugodt, alapos munkával dolgozzák át a területet. Régebben elsősorban a megbújó szalonka felverésével nyújtottak élvezetes vadászatot. A spaniel ugyan a vizslamunkát is jól végzi, de a bokrászásban, kajtatásban nyújt tökéleteset. Természete sajátos: élénk, örökösen fürkésző, keresgélő természet, jó nyomtartó, csapázó is, magas értelmi képességei révén könnyen idomítható, viszont makacs, önfejű is tud lenni. „Könnyű tartani, nehéz fegyelmezni” mondják róla. Erősebb kéz kell hozzá, mint a vizslához.
A spaniel – hiszen kajtatásra tenyésztették ki nem szívesen áll meg tartósan a vad előtt, nyílt terepen a vizsla az eredményesebb. Viszont az elveszettnek vélt, bozótba, nádba hullt sebzett vadat utolérhetetlenül kinyomozza. A terepen önállóan szeret dolgozni ösztöne szerint. Nem szabad ezt fegyelmezetlenségnek vélni, hanem gazdáján múlik, hogy mennyire képes a kutyával önálló, de nem messze távolodó munkája alatt kapcsolatot tartani. Míg otthon és utazás közben fegyelmezett, a vadászat alatt olykor elkapja a vadászhév: sípra, hívásra nem mindig engedelmeskedik. A spaniel munkája lényegében abban tér el a vizsláétól, hogy ott, ahol a vizslának állnia kell a vadat, a spaniel ugat. A vadat ugatva követi. (Ha parancsra elfeküdne, nem ugat. Ezért nem szükséges a spanielnek lövésre feküdnie). Vadelhozó hajlandósága megvan, ez eredményesen magas szinte kifejleszthető.
Magyarországon ez a vadászkutya még nem terjedt el, néhány vadásztenyészetből azonban már igen jó képességű kutyák származnak. Így 1969 őszén a Tatán megrendezett országos vizslaversenyen egy cocker spaniel 1/b helyezést ért szerzett, s megelőzött jó néhány angol, német és magyar vizslát. A XX. században a vadászok szívesebben dolgoznak vizslákkal, így csak kevesen ismerik a spaniellel való kajtató vadászat ízét. Hátránya, hogy szőre, füle hamar teleragad növényi részekkel. Számos spanielfajta ismert, azonban ezek közül Európában többnyire csak két fajtával vadásznak.

KUTYAISKOLA

A szoktatás alapja, hogy az új feladatok mellett a már megtanultakat is ismételtessék át vadászkutyájukkal!

Helyére visszaküldés

Egyre nehezebb feladatot adjunk a kutyának. Fektessük le úgy vizslánkat, hogy ne lásson bennünket. Hívjuk be és ismét küldjük vissza. Ha kisebb csatorna vagy folyóvíz van a területünkön, fektessük el a csatorna egyik oldalán, mi pedig menjünk át a másik oldalra (csónakkal, nyáron átlábolhatunk). Hívjuk be a kutyát, küldjük vissza. Ezzel a gyakorlattal hozzászoktatjuk vizslánkat a tökéletes irányíthatósághoz.

Hasaltatás

Amikor a kutya a gyakorló helyeken már tökéletesen hasal, vigyük ki olyan helyre, ahol vadat is találunk. Amint vad kel a kutya előtt, azonnal hasaltassuk. Ezt mindaddig gyakoroljuk, amíg kutyánk reflexszerűen le nem hasal, amint vad kel előtte. Különösen nyúlnál fontos ez, ezzel előzhetjük meg, hogy a vizsla nyúlűzővé váljon.
A hasalást a már kész kutyákkal is állandóan gyakoroljuk, mert ezzel vizslánkat tökéletesen kézben tarthatjuk.

Tárgyelhozás

Amikor a labdát már jól hozza a kölyök, kezdjük el váltogatni az elhozandó tárgyat. Minél többféle tárgyat hozatunk el kutyánkkal, annál biztosabban fog hozni. Fogoly-, fácán-, galambtollból, nyúlbőrből bábut készítünk, s ezeket hozatjuk el vele.
Szoktassuk hozzá a vizslát, hogy az elhozott tárgyat mindaddig tartsa, amíg azt tőle el nem vesszük. Ha letenné, tegyük vissza a szájába és kívánjuk meg, hogy tartsa azt. Ha már megbízhatóan hozza a különféle tárgyakat, kezdjük el a vadászaton előforduló helyzetek gyakorlását: kissé fedett terepen a kutyát leültetjük és szeme láttára dobjuk be a sűrűbe a tárgyat. „Keresd! Hozd!” parancsunkra elhozatjuk azt. Ennél a gyakorlatnál a vizslát orrának használatára szoktatjuk és egyben a „keresd!” hangjel megismerésére is.
A gyakorlatot mindig nehezítjük: elfektetjük a kutyát, elmegyünk, hogy ne lásson és elrejtjük a tárgyat. Visszatérünk, s ekkor küldjük a vizslát keresni. Majd olyan magasra tesszük a tárgyat, ahonnan eléri, de ilyenkor megdörzsöljük azzal a földet, s akár falon, akár kerítésen, megvonszoljuk, hogy szimatot vehessen róla.
Az elhozandó tárgyat fokozatosan nehezítsük, egészen 5-6 kilóig, mert az így szoktatott kutya még a rókát is könnyen fogja hozni.
A tárgyak elhozásánál ne mulasszuk el mindenkor dicsérettel elhalmozni a kutyát!

Csapázás

Fő törekvésünk, hogy a vizsla azt az egy csapát kövesse, amelyre rátettük.
Ezért kezdetben a kölyök érdeklődését le kell kötni, hogy csak az az egy csapa érdekelje. Tehát erősnek kell lennie a csapa szagának.
A legjobb hagymás zsírba mártott kenyérdarabot zsinórra kötni, s azt egy segítőnk húzza el 30-50 méterre egyenesen. A csapa kezdeténél hasaltatjuk a vizslát, s így vetetünk vele szimatot.
A csapa végén mindig hagyjunk egy falatot a zsíros kenyérből. A zsíros kenyér után lőtt vaddal (fogoly, fácán, szarka stb.) vagy nyúlbőrből szárnyakból készített apport tárggyal húzzuk meg a csapát.