dr. Sterbecz István: Egy és más a szalonkáról

A szalonka érkezése az időjárástól függően hazánkban, március hó különböző napjaira esik Érkezésükről „a húsvét előtti vasárnapok evangéliumának első szavához fűződő versike” ad tájékoztatót. A húsvét vasárnapja mindig a tavaszi napéjegyenlőséget (aequinoctium), vagyis március 21-ét követő első holdtölte utáni vasárnap.

1953 óta végzett megfigyeléseim szerint a Nógrád megyei Karancs-hegység környékén legkorábban érkező „szálláscsináló” szalonka március 15. tájékán szokott jelentkezni.
A szalonkavárás és vadászat nagy ünnepnek számít a vadászok körében, naptárukban március a „hosszúcsőrű barátunk” hónapja, „aki” Európa déli tájairól, a meleg ciklonok hatására indul tavasszal a költőhelyek felé sok-sok veszélyt vállalva magára. Néhány hónapot tölt el egy-egy számára kedvező területen pihenést tartva, majd továbbvonul eleget téve a fajfenntartás örök parancsának.
Alkonyatkor megélénkül a madár, s mintegy 25-30 percig, hajnalban pedig jóval napkelte előtt 10-15 percig tartó húzása szerzi meg a vadászoknak – no meg azoknak is, akik csatlakoznak egy-egy vadászhoz – a szalonkales legkedvesebb élményét.
Különbség van tehát a vonulás és húzás között. Míg a vonulás tavasszal délről-északnak, ősszel pedig megfordítva történik, és több hétig tarthat, addig a húzás az esti alkonyatkor, illetőleg hajnalban egy-egy terület fölötti hosszabb-rövidebb ideig körpályán tartó repülést jelent. A vadászok közül nem mindenki jár szalonkalesre. Korábban tavasszal és ősszel egyaránt vadászhattunk szalonkára, ma már csak tavasszal szabad rá vadászni.
Legyen azonban elégedett az a vadász, aki egy tavasszal 3-4 szalonkát lő és teheti kalapja mellé a „trófeát”, az első evezőtoll tövében található „ecsettollat”.
Tudjuk, hogy a szalonka fészekhagyó. A csibék a tojásból való kikelés után, néhány óra elteltével, felszáradva, elhagyják a fészket. Több, mint 25 éves vadászéletem folyamán két alkalommal volt szerencsém szalonkacsibékkel találkozni. 1965 májusában Zagyvaróna – Vízválasztó határában egy akácosban találtunk rá egy családra. Néhány fotó elkészítése után otthagytuk a kis csibéket, amelynek néhány naposak lehetnek. Sajnos, gyűrű nem volt nálunk.
Másodízben 1969. május hó 12-én Zabar község határában, egy csertölgyesben, borókával és nyírfával elegyes, nyugati fekvésű erdőben négy 2-3 napos szalonkacsibét találtunk. Az anyamadár felröppenése hívta fel rájuk figyelmünket. Tüzetesebben körülnézve láttuk, amint a csibék, ahányan voltak, annyi irányban igyekeztek menedéket keresni. Testszínük annyira beleolvadt a környezet színébe, hogy még akkor is nagyon nehezen lehetett meglátni őket, amikor nem bújtak az avar alá. Az anyamadár a szárnyait sátorozó pózba helyezve igyekezett – cserregő hang adása mellett – elcsalogatni minket kicsinyeitől.
A szalonka-anyamadár egyik kicsinyét – amely a legkisebbnek látszott – lábai közé fogva vitte el, mentette, farktollait lefelé hajlítva. A Magyar Madártani Egyesület Nógrád megyei helyi csoportjának régebbi tagjai különös figyelmet fordítanak a Salgótarján környékén fészkelő szalonkákra. Az egyik munkatárs 1965. május hó 17-én 4 szalonkafiókát gyűrűzött a Salgóvár alatti völgyben. A 155.395-ös számú gyűrűvel megjelölt szalonkát Szardínia szigetén Iglesisas határában lőtte le 1965. december hó 5-én Albino Puxeddo olasz vadász. Ugyanebből a fészekaljból kikelt másik meggyűrűzött szalonkát Olaszország legdélibb részén, ugyancsak 1965. decemberében lőtték meg Catanzaro környékén. A Salgótarján közelében kikelt szalonkák tehát légvonalban mintegy 1500, illetőleg 1800 kilométerre vonultak le téli szállásra.
1967. június végén egy 2-3 méter magas erdei fenyvesben járva tányérnyi nagyságú porfürdő-helyét találtam. Először azt gondoltam, hogy foglyok voltak ott, de amint gondosabban szemrevételeztem a mélyedést, szalonka tollait találtam mellette.
Soha, még idősebb vadászoktól sem hallottam, hogy szalonka porfürdőzött volna. Azóta is azokon a helyeken, ahol már több esetben találkoztam költő szalonkával, kerestem, kutattam a porfürdőző hely után, de nem találtam. Rendszeresen vagy csak kivételes esetekben porfürdőzik-e a szalonka? Nem tudjuk.
Még egy érdekességről. Nógrád megyében, Salgótarjántól 25 kilométernyire fekszik Ipolytarnóc, a világhírű kövületlelőhely. A kemény homokkő felületen 25-30 millió éves megkövesedett lábnyomok között (Rhinoceros, mastadon, párosujjú őzféle, nagyobb párosujjúak, törpe lófélék, teknősök) madárlábnyomok is előfordultak. Feltételezhető, hogy az itt talált egyik lábnyom szalonkaféle madár nyoma volt. Ezt látszik bizonyítani, hogy a mai erdei szalonka (Scolopax rusticola) lábméretei majdnem azonosak a szelvényen talált madárnyomok méreteivel.

20-25 milli éves szalonka lábnyom Ipolytarncóról

MIKOR HÚZ A SZALONKA

Az erdei szalonka vonulásának és napi aktivitásának kutatásában gazdag szakirodalom tárgyalja az időjárás alakulásának döntő szerepét. Ugyanakkor a fényviszonyok értékelése elakad a hangulatkeltő lírai leírásoknál, amikor utolsó rigófüttyöt, vacsoracsillag ébredését, fácánok gallyazását tekintik a nászrepülés kezdete jelének. Azt minden tapasztalt szalonkavadász tudja- érzi, hogy a nagyon rövid idő alatt lejátszódó húzás a fényerőséggel is minden bizonnyal összefügg, csak éppen nem ismernek olyan egyszerű-könnyű módszert, amellyel a fényviszonyok számszerűen is kifejezhetők.
Egyéb fajokat és kérdéseket tárgyaló madártani tanulmányokban azonban már számos ilyen fotometrikus kísérlet látott napvilágot. Csehszlovák és német kutatók érdekes adatokkal bizonyították a madarak napi tevékenysége és a fényerősség közötti összefüggéseket. Értékeléseiket általában luxmennyiséggel a megvilágítás erősségének mértékegységével fejezték ki (1 lux a megvilágítása annak az egy négyzetméternyi területnek, amelyre 1 lumennyi fényáram esik). Manapság már a fényképezésnél használt igényesebb fénymérőket is ellátják olyan táblázattal, amelynek segítségével a felvétel megvilágítási idejét meghatározó számértékek másodpercek alatt luxértékre átszámíthatók. Magam is ilyen, Lunasix márkájú fénymérő luxtáblázatával dolgozom.
Tavaly tavasszal a Pilisi Parkerdőgazdaságban, Tahi környékén próbáltam a szalonka esti aktivitásának fényviszonyait mérni a Lunasix segítségével. A műszert az észlelések pillanatában olyan szögben használtam, hogy az lehetőleg a madár repülési sávjának megvilágítottságát rögzítse. Az olyan eseteket tekintettem konkrét észlelésnek, amikor a szalonkát láttam, pisszegését-korrogását hallottam, vagy lövés tanúsította a madár megjelenését. Ugyanakkor azonban számos alkalommal mértem azt az állapotot is, amikor a vadász csak megérzésből, gyakorlatból „már jöhet, vagy még jöhet” tudatában kémleli az elsötétedő égboltot.

A Pilisi Parkerdőgazdaságban 1979 tavaszán végzett fényméreses szalonka- megfigyelések

Az eredményt a bemutatott táblázat ismereti. Szembetűnő, hogy a 19 konkrét észlelésnek nem kevesebb m int 53 százaléka a nyolcas és hetes fénymérőállásra, illetve 22-11 között alakuló luxértékre összpontosult! Ilyen kevés fényerő ingadozásnál érte el a csúcspontját a húzó szalonkák aktivitása. Ugyanakkor a tízes és egyes fénymérőállásnak megfelelő 88-0,17 luxértékek szélső pontjai között a többi 47 százalék majdnem egyenletesen oszlott el. A konkrét észlelést mellőző, csak úgy megérzésből mért, szalonkát valószínűsíthető világítási állapotnál 12 és 1 közötti fénymérőállás, illetve 350 és 0,17 luxértékek között alakult a fény.
Az egyetlen idényben felvett, mindössze 19 konkrét adat természetesen arra még nem alkalmas, hogy belőle törvényszerű következtetésekhez juthassunk. Ugyanakkor azonban már ez a részeredmény is ösztönzően hat a vizsgálat továbbfolytatására abban a reményben, hogy egyszer majd, számos tavasz adatainak birtokában, a nagy számok bizonyító erejével érdekes, hasznos és a vadászati gyakorlatban is alkalmazható megállapításokhoz juthatunk.