dr. Zoltán Attila: A röppálya végén

A kilőtt lövedék útjának a leírását a szakemberek három főbb részre osztják: a belső-, a külső- és a célballisztikára. A vadászokat azonban nem a lőtér, a céltábla érdekli, hanem a vad. Ezért találóbb elnevezés, ha ezen a helyen seb-ballisztikáról beszélünk. Ilyen kutatásokat elsősorban az NSZK-ban, az USA-ban és Svédországban végeztek az utóbbi néhány évtizedben. A kutatások célja az volt, hogy olyan felépítésű lövedékeket tervezzenek, amelyek gyorsan hatnak, s a lehető legkevesebb szenvedést okozzák a vadnak.
A gyakorlati tapasztalatokon alapuló, az élő vadtestben kifejtett lövedékhatás-vizsgálatokon kívül laboratóriumi kísérleteket is folytatnak. Zselatin tömbökre adnak le lövéseket, mert az a közeg a legalkalmasabb a vad testének helyettesítésére. Tekintettel arra, hogy a zselatin átlátszó, a folyamatok filmre is rögzíthetők.
A vadászok a töltény teljesítményét főleg a rendelkezésre álló ballisztikai táblázatok adatai alapján ítélik meg. Ám a vad biztos elejtése, a lövedék ölőereje szempontjából a jó külső ballisztikai tulajdonságok mellett, ugyanolyan fontos tényező a lövedék szerkezete, annak fizikai teljesítménye, azaz a becsapódási energia átadásának folyamata.
A lövedék becsapódása után a vad testben lejátszódó folyamatok lényege a következő: amikor a lövedék nagy sebességgel becsapódik, a mozgási irányba továbbterjedő, erős lökéshullám, valamint előre és oldalra nagy sebességgel terjedő nyomáshullám képződik. Ezalatt a lövedék átmérőjénél nagyobb sebcsatorna, úgynevezett kaverna jön létre, amelynek az átmérője annál nagyobb, minél gyorsabban halad a lövedék a testben. A kaverna kitágul és összehúzódik (lüktet), majd a nyomásváltozások megszűnése után kialakul a végleges formája. A becsapódó lövedék szétroncsolja azokat a testszöveteket, amelyeken áthatol, ugyanakkor a kavernaképződés során a környező erek, idegek, izmok és csontok is károsodnak. A becsapódás tehát a közvetlen (mechanikai) és közvetett (biológiai) hatások sorozatát váltja ki. A biológiai halált alapvetően két tényező okozhatja: a közvetlen sebzés és a sokkhatás. Azt, hogy az egyes hatások közül melyik érvényesül erősebben, a lövedék becsapódási sebessége, tömege és szerkezeti felépítése határozza meg. A gyors ölő-hatás eléréséhez az is szükséges, hogy a használt lövedéktípus megfeleljen a vad tömegének és a test ellenálló képességének.
A közvetett (biológiai) hatás elsősorban a lövedék becsapódási sebességétől függ. Ha ez legalább 800 méter/secundum, akkor a keletkező sokk biológiai hatása erősebb a közvetlen, roncsoló hatásnál. A lökés- és nyomáshullámok átterjednek a sebcsatorna távolabbi részére is, s ezáltal elősegítik a sokk-reflex kiváltását. A sokkhatás akkor éri el a kívánt mértéket, ha az erős ingerek a vad testének mindkét oldalán egyidejűleg páros sokkreflexet váltanak ki. Ezért lényeges, hogy a lövedék a testet átütve kimeneteli nyílást hagyjon. Nem is olyan egyszerű dolog ez, mert a kívánt hatás különleges követelményeket támaszt a lövedékkel szemben. Ezek közül a leglényegesebb az, hogy a lövedék energia leadása – a vad testének ellenállásához alkalmazkodva – a testen belül is nagy legyen, tehát a lövedék lassan, ne közvetlenül a becsapódás után adja le az energiát.
A kétoldali, totális sokkhatás létrejöttének feltétele, hogy a sérülések a test mindkét oldalán súlyosak legyenek, s gyakorlatilag egyszerre keletkezzenek. Ehhez pedig az szükséges, hogy a lövedék alakváltozási képessége, deformálódásának folyamata egyenletes legyen a különböző vadfajoknál és lőtávolságoknál. Ahhoz, hogy a lövedék a vad testén áthatolva lényegében változatlan fizikai teljesítménnyel (elegendő energiatartalékkal) rendelkezzen, a lövedékátmérőnek kezdetben késleltetetten, majd a kilövési oldalon gyorsabban kell növekednie. A lövedék csak a kimeneteli oldalon veheti fel végső, gomba alakját.
A becsapódáskor szétfröccsenő, tömegéből a jelentős szilánkképződés miatt sokat elvesztő lövedék energiavesztesége nagy, energiáját már a belövési oldalon leadja. Ilyen esetben pedig legtöbbször elmarad a hatás, s a vad esetleg napok múlva, kínok között pusztul el.
A technikai fejlődés során a lövedékek számtalan fajtája alakult ki, az ólomgömb lövedéktől a modern, nyújtott formájú, köpenyes lövedékig. Az újabb kutatási eredmények felhasználása lehetővé teszi, hogy vadászati célokra az eddigieknél jobb hatású lövedékeket tervezzenek.
A korszerű, nagy sebességű lövedékeknél lehetőség van a lövedék átmérőjének jelentős csökkentésére, mivel e lövedékek különleges felépítése, valamint különleges anyagok és gyártási eljárások alkalmazása a vad testében kifejtett hatás felfokozására ad lehetőséget. A kaliber csökkentésének is vannak azonban határai. Jó átütőképesség és mélységi hatás csak megfelelő tömeggel biztosítható. A túl könnyű lövedék energiája – különösen, ha szilánkleadása nagy – gyorsan elhasználódik, s a kívánt hatás elmarad.
A vadászat céljára is használt lövedékeknek két alaptípusa van: a formáját megtartó, teljes köpenyes és a formáját a vad testében megváltoztató, részben köpenyes típus. Ez utóbbinak számos – seb ballisztikai szempontból különböző hatású – változata ismeretes. Van szilánkokra széteső és gomba alakúra deformálódó (tisztán expanzív), van hegyes, félhegyes, lapos és gömbölyű végű, van üreges hegyű, ólom, réz, bronz, alumínium és műanyag hegyű, valamint acél és tombak (réz és cinkötvözet) köpenyes lövedék. A testben nem deformálódó, teljes köpenyes lövedékek elsősorban a legnagyobb afrikai vadfajok vadászatára valók, mivel az ilyen lövedék maximális energia leadása csak nagy behatolási mélységnél és a testszövetek erős ellenállásánál érhető el. A sokfajta, részben köpenyes lövedék deformálódását tulajdonképpen a lövedék hegye vezérli. A folyamat szabályosságát a lövedékköpenyben lévő barázdák, a köpenynek a töltény talpa felé növekedő falvastagsága, a köpenynek a maghoz történő szilárd rögzítése, valamint speciális mag- és köpenyanyagok segítik elő.
A jó hatású, különleges lövedéktípusok némelyike –különböző kaliberben – időnként kapható a vadászüzleteinkben is. Ilyen például a H-Mantel (RWS), a Nosler (Hirtenberger), a műanyag hegyű Dual-Core (Norma), a KS (RWS) vagy az ABC (Hirtenberger) lövedék.
A vadász szempontjából az a lövedék a legjobb, amelyik teljesen átüti a vad testét, csekély a szilánkleadása, megfelelő a deformálódásának a folyamata, lehetővé teszi a kétoldali sokkhatás keletkezését vadászias lőtávolságon, és emellett kedvező tulajdonságokkal is rendelkezik (lapos röppálya, nagy becsapódási sebesség). Ezeknek a követelményeknek talán a KS és az ABC lövedék felel meg a legjobban. A gyakorlatban jól vizsgáztak a közepes kaliberű (7 mm körüli) és tömegű (10 g körüli) lövedékek, a gyártmánytól függetlenül.