Írta: Dave Duran

Dave Duran Winchester Model 1890-ja

Dave Duran  Minneapolis, Minnesota-ból küldte el ezt a cikket a kedvenc puskájáról.

A puskám eredetileg a nagypapámé volt, aki egy szénbányász és favágó volt egész életében. Eléggé szegény volt, ami azt jelentette, hogy ez a .22 WRF nem csak egy tokban pihent, hanem minden évben többször bevetésre ment. Majdnem minden nap tett ételt az asztalra. Persze kopott és megviselt, de még mindig jól működő állapotban van. Látni lehet a táron a hegesztéseket, ahol meg kellett javítani. Az agyazás is eltört a sátorvas alatt. Túl drága lett volna új agyazást venni, és gondolom annak idején megszokott volt a marhabőrrel való javítás.  Addig áztatta a marhabőrt vízben, amíg meg nem puhult, majd körbe ráfeszítette és összeöltötte. Nem tudom elhinni, hogy milyen stabil és erős ennyi év után.

A marhabőr, amit eredetileg az agyazás javítására használtak.

Amikor ránézek az öltésekre, el tudom képzelni a nagypapámat, ahogy a konyhában ül a kályha előtt – az egyetlen bútor a házban – a kis otthonában Oak Creek, Colorado-ban. Gyerekkoromban egy két hetet töltöttem ott minden nyáron – ez még a 70-es években és a 80-as évek elején volt. Még arra is emlékszem, amikor a nagypapám az apámnak adta ezt a puskát. 17 vagy 18 éves voltam és nagyon hangosan beszéltek. Nem kiabáltak egymással, csak ordítottak, mivel a nagypapám hallása nagyon rossz volt a sok éves láncfűrészes munka miatt. A következő dolog, amire emlékszem, hogy a nagypapám bemegy a hálószobájába és kihoz egy kis puskatokot, és majdnem vonakodva átadja az apámnak. Ezután csend lett és vége lett a beszélgetésnek. Amikor gyakran beszélgettek egymással, apámnak egyszerűbb volt spanyolul beszélni hozzá. Úgy tűnt jobban megérti, de nekem nehezebb volt rájönni, hogy miről beszélnek. Amit ki tudtam venni a beszélgetésből, hogy a nagypapám gyakran adott dolgokat a család többi tagjának, de az apám nem kapott semmit. Ez nem volt szándékos, inkább a logisztika miatt.  A nagypapám legtöbb gyereke Coloradoban lakott, ezért gyakrabban látogatták, mint az apám (mi Minesotaban éltünk). De most megkapta nagypapám puskáját.

2011 Decemberében az apám váratlanul elhunyt.  Hónapokkal később az anyám és én apám dolgait válogattuk és a szekrényének hátuljában eldugva megtaláltuk azt a kis puskatokot, amire annyi év után is emlékeztem. Amikor fiatalabb voltam, még emlékszem, hogy többször elővette, mert megkértem. Soha nem lőttünk vele, csak fogtuk és néztük, és arról mesélt, hogy a nagypapám mennyire szerette azt a puskát…az én puskámat.