Szabolcs József: A dámszarvas

A szarvasfélék családjába tartozik, a gímszarvasnál jóval kisebb.
Hímjét bikának, nőstényét tehénnek, a szaporulatát borjúnak nevezzük. A bika testi fejlődése az ötödik életévéig tart, a tehén egy-két évvel korábban éri el fejlődése tetőfokát. A fejlett bika testsúlya augusztus-szeptemberben a legnagyobb és megközelíti a mázsát, míg a tehén súlya ennek csak mintegy fele.
Hazánkban három nagyobb előfordulási helye van, de régebbi állományok maradványaként és főként újabb telepítések eredményeként már számos kis létszámú állománya is van. Élettere az erdő-, de leginkább a kisebb-nagyobb, ligetes, rétekkel és szántóföldekkel változatos erdőt kedveli. A nagy összefüggő erdők belsejét és a hegyvidéket nem szereti.
A bika éves korában nyársas (csapos) agancsot fejleszt, azt második életéve vége felé elveti és újat növeszt. Ez a folyamat évenként ismétlődik, az új agancs rendszerint mindig nagyobb, erősebb lesz és ezen – a gímszarvastól eltérően – nem koronát hord, hanem agancsa a középág felett elszélesedik, befelé homorú lapátot alkot, melyen csak hátul és fent vannak kisebb ágak, az úgynevezett csipkék. Ezek közül többnyire a legalsó a leghosszabb, ezt sarkantyúnak nevezzük.
Több színváltozatát ismerjük. Ezek közül hazánkban leggyakoribb a vörösbarna, amelynek csuháját nyáron szabálytalanul elhelyezett fehér pöttyök tarkítják. Ennél ritkább a fekete és a fehér változat, de ahogy a „fekete” nem fekete, hanem sötétbarna, úgy a „fehér” sem fehér, hanem porcelánszínű, piszkosfehér. A fehéres kivételével minden színváltozatú dám csuhája a gerinctájon a legsötétebb és has tájon a legvilágosabb. Lábszáruk belső felülete fehér. Farka körül feketén szegélyezett fehér tükre van. Őszi szőrváltás után a normál színváltozatú téli szürkés vagy feketésbarna csuhán eltűnnek a fehér foltok. Télen nem pöttyös a dám.
A dámszarvas látása, hallása és szaglása semmivel sem marad a gímszarvasé mögött. Mindig éber, figyelmes. Az embert és a civilizációt gyorsan megszokja, és ha egyébként nem háborgatják, bizalmassá válik, sőt a lakóházak közelébe szokik. De ahol sűrűn zaklatják, folyamatosan vadásszák, ott roppant félénk és bizalmatlan lesz, mesterien tud rejtőzni a vadász elől.
Ugyan úgy riaszt, mint a gím, de még annál is ritkábban. A verekedő bikák nyögnek, morognak. A borját hívó tehén hangja elcsukló torokhang. A borjak orrhangon, bégetve hívják anyjukat.

Üzekedését barcogásnak nevezzük. Ideje október. A barcogó bika a szarvasbőgéshez nem hasonlítható, többször ismétlődő, durva, horkolásszerű hangot hallat. Egyes előfordulási helyein úgynevezett barcogóhelyek alakultak ki. Ezeket a bikák a barcogás elején megszállják, ott „barcogó-teknőt” kaparnak maguknak. Itt zajlik le az üzekedés. A bikák a teknőjük környékén barcogva, egymással verekedve várják az odavonuló, üzekedő teheneket.
Ahol az állománysűrűség eléri, vagy meghaladja a vadeltartó képességet, ott erdő- és mezőgazdasági kártétele jelentős lehet.
A bika 8-12 éves korában hozza legerősebb agancsát és rendszerint ilyet növeszt még éveken át. Ezért nem szabad a jó lapátos bikát 10-12 éves kora előtt meglőni. Kívánatos az erős szárakon épült hosszú, széles, telt lapát. A keskeny, rövid, öblös lapátú agancs, vagy amelynél a szárak elhajlása elégtelen, nem kívánatos és viselője minél korábban kiselejtezendő. Előfordulási tájanként ki kell dolgozni minden korosztályra a minimális agancs-igényeket, elsősorban a tömegre és valamennyi kívánatos tulajdonságra is és az ezt el nem érő agancsú bikának ha a hibásnak talált tulajdonsága ismétlődőnek mondható, nincs helye az állományban.
Hazánk dámállománya a világ legjobbja és ezért meg kell azt becsülnünk. A helyenként szükséges létszámapasztást lehetőleg minél nagyobb mértékben ne golyóval, hanem élővad befogással végezzük el és telepítsük ezt a „tenyészanyagot” újabb élőhelyekre.
A bika október 1-től december végéig, a tehén és borjú október 1-től január végéig vadászható.