Egy amerikai műgyűjtőnek átszámolva 18 millió forintot ért meg a híres, vagy ha úgy vesszük, hírhedt Buffalo Bill, a bölényölő 1892-es, hatlövetű Coltja. De grizzlykarom nyakláncáért is 9 milliót adtak a dallasi árverésen.

Egészen két évvel ezelőttig Európában talán nem gondolta volna senki, hogy Buffalo Bill hagyatékának egyes darabjai ilyen áron kelhetnek el még a 2010-es években is, most azonban láthatjuk, hogy ez tévedés. Frederick Cody szellemisége az Egyesült Államok déli részén mindmáig él és hat.

22447498_m

Bill már akkor Bill lett, Buffalo Bill, amikor 1860-ban egy állami projekt folyományaként őt bízták meg azzal, hogy ellátmányozza a Kansas Pacific vasúttársaság épp a prérin szolgálatot teljesítő munkásait. A fiatal vadász, nyomkereső, futás (cowboy?) számára csupán 8 hónapra volt szükség ahhoz, hogy egész pontosan 4280 bölényt ejtsen a munkások étkeztetésének céljából (persze csak részben, hiszen a bőrrel is lett valami…), s hogy elnyerje becenevét, mely egyben brandje is lett, bár erről akkor még nem tudott a minden bizonnyal nem túl bonyolult lelkülettel rendelkező, alig 25 éves  férfi.

A szóban forgó, 2014-ben újfent gazdára lelt Coltot már színpadi műsorainak kellékeként használta, ugyanis 1872-ben elindította showját, mellyel az elkövetkezendő években lényegében végigturnézta az akkori világot, New Yorkból indulva. Karl May is látta műsorát Drezdában, s nem sokkal később a hangulat hevében megírta a Winnetout.

Buffalo Bill, azaz Frederick Cody 1915-ben, a második világháború kitörését követően egy évvel hunyt el, mint amerikai nemzeti hős, és nem mellesleg az a karakter, aki igencsak megihlette a későbbi cowboy filmek és westernek szintén ügyes üzleti érzékkel bíró rendezőit.

Buffalo Bill személye persze igen ellenmondásos, hiszen szerepe, még annak ellenére is, hogy ő valószínűleg ezen a téren nem volt egészen tudatos, hozzájárult azon kollektív amerikai tudat kialakításához, hogy a vadnyugat telepesei ártatlan farmerek voltak, míg az őslakos indiánok elvadult gyilkosok, akik ellen muszáj volt valamiképpen védekezni.

És azt sem rejthetjük véka alá, hogy többek között Buffalo Billnek és társainak köszönhető, hogy az USA területén lényegében sikerült teljesen kiirtani a bölényeket.

 

 

 

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

A többi cikket se hagyd ki!