Végtisztesség (Nimród, 1983. január)

dr. Fodor Tamás: Végtisztesség

Sajnos, a hivatásos vadászok egyetlen szakkönyvében sem szerepel, hogy miként kell megadni a végtisztességet a vadnak, hogyan kell terítéket készíteni. Pedig ez a vadászatnak fontos mozzanata, elengedhetetlen része, valójában ünnepi pillanata.
A nagyvad cserkelő,les, vagy barkácsoló vadászata során az elejtés után számosan készítenek fényképfelvételt a helyszínen, különösen akkor, ha szép agancsa, csigája van a vadnak. Ezt még zsigerelés előtt végzik el, s az oldalán fekvő vad fejét úgy helyezik, hogy nyaka kissé ívelten hátrafelé forduljon, feje az állával előrenyújtva, fejdísze függőlegesen legyen. A nagyobb testű elejtett vaddisznót hasra fektetik, fejét előre nyújtják. Szép szokás, hogy a ravatalon fekvő vadnak ilyenkor a szájába helyeznek néhány levelet utolsó falatként. Ebben az esetben ez a végső tisztelgés a vad előtt, hiszen ezután már a feltörés és az elszállítás következik.
A társas nagyvad-vadászatok terelő és hatóvadászat, valamint az apróvad-vadászatok után az elejtett vadból nem a helyszínen, hanem a többnyire vadászház előtt vagy közelében lévő, erre a célra alkalmas füves részen készítenek terítéket.
Fontos az ünnepi hangulat miatt a megfelelő környezet. Egyre több vadászház mellett kimondottan erre a célra alakítanak ki egy szabályos négyzet vagy téglalap formájú területet. Bokrokkal telepítik körül, a gyepet rendszeresen gondozzák, állandó helye van a tűznek.
A vad elhelyezését a lőtt vad mennyisége is meghatározza. Szarvasból a bikákat a hátsó sorban, a tarvadat előtte fektetik el – mindig zsigerelten. Ha csak néhány példány került puskavégre, akkor egy sorban is elhelyezhetők, de nemenként elkülönítve. Ha vaddisznót is lőttek a terelő vadászaton, azt minden esetben külön sorban szokás a szarvasok elé fektetni.
A nagyvadteríték elkészítésénél a szarvasok az oldalukon, a vaddisznók hasukon feküdjenek. (A terítékkészítés helyén a gyepborítás azért is ajánlatos, mert a vadat ekkor már feltörték, s így a has nem szennyeződik.) A vad elhelyezésénél fontos szempont, hogy a tetemek ne legyenek egy-másfél lépésnél nagyobb távolságban egymástól, mert akkor „üressé” válik a teríték.
A vaddisznóteríték formáját többnyire két szempont dönti el: mekkora a rendelkezésre álló terület, illetve mennyi vadat helyeznek el a terítéken. A legismertebb a négyzet vagy téglalap alakú elhelyezés, de vaddisznóvadászat után már készítettek ék alakú terítéket is. Voltaképpen nem a teríték formája, hanem a vad szabályos, egyforma, ritmusos elhelyezése a fontos. A nagyobb teríték készítésénél az egyenes vonal kialakítása miatt ugyancsak hasznos, ha a vadőr zsebében vagy táskájában egy zsineg gombolyag lapul, s ennek segítségével fektetik el a vadat. Minden vadfaj terítékének elkészítésekor fontos, hogy az első sor elhelyezése után a következő sorokban lévő vaddisznók, nyulak, fácánok mindig pontosan az első sorban fekvők mögött legyenek. Így minden irányból szabályos, egyenes a sor, könnyen megszámolhatók. A vaddisznóterítéken nem szokás nemenként elkülöníteni a vaddisznókat, itt a testnagyság számít. Az első sorokban feküdjenek a legnagyobb testű vaddisznók, hátrább, - de minden sort befejezve – a kisebb testűek, a süldők, majd a malacok következzenek. A sorok folyamatossága, befejezése fontos, hiszen a szabályosság ebben az eseten gyönyörködtet, esetleg csak a leghátsó sor marad befejezetlen. Ebben az esetben a hátsó sorba kerülő vaddisznókat az üres helyeken arányosan kell elhelyezni.
Íratlan szabály, hogy a fekvő vadat – apró- és nagyvadat egyaránt – sohasem lépi át a vadász, még a szállításkor, rakodáskor sem, s ez a teríték készítésekor is áll! Ezt a vadászok követeljék meg a hajtóktól, szállítóktól is, ez mindenkire vonatkozik. Miért? – kérdezhetik. Azért, mert ennyi tisztelettel mindenki tartozik az elejtett vadnak.


Az apróvadból – nyúlból, fácánból vagy röptetett vadkacsából készülő teríték hasonló gondos előkészületeket igényel, mint a nagyvadteríték. Itt is a négyzet, téglalap, nagy teríték esetén a kör vagy a csigavonalformát alakítják ki. Vegyes teríték – fácán, nyúl – esetén a nyulak sorakozzanak a teríték elején, utánuk következzenek a fácánkakasok, majd a tyúkok. Sok helyen a fácánokat párosával helyezik el, mivel a szállítókocsin nyakuknál összekötve függesztik. A gyakran színesen rikító műanyag madzagok látványa mindenképpen rontja a teríték hangulatát, ezért lehetőleg kenderzsineggel kössék össze a madarak nyakát a szállítók, mivel ez nem zavaró, természetes anyag.
Ugyancsak nem kívánatos, hogy a vadászok derekáról aggatékszíjjal együtt kerüljenek a madarak a terítékre. Aki jelölésnek szánja, hogy a saját maga által lőtt madarakat kapja vissza, megejtheti ezt más, kevésbé feltűnő módon.
A nyulak és fácánok terítéken történő elhelyezését szintén befolyásolja a lőtt vad száma. Több százas, esetleg ezres fácánterítéknél jó a kör vagy csigavonalforma is. Ilyen teríték készítésekor belülről kifelé haladnak az elrendezéssel. Mindig belülről kifelé haladnak az elrendezéssel. Mindig a kakasokkal kezdik a kirakást s a tyúkokkal vagy más madárral – például gyöngyössel, gerlével fejezik be a legszélső körben. Kisebb vagy pár százas zsákmány esetén a négyzetes – téglalap elhelyezés a leggyakoribb. Az oldalukra elfektetett, kinyújtott nyulak, lesimított tollú fácánok egy-egy sorban egymástól arasznyinál ne legyenek távolabb. A kötözés miatt kettősen összefektetett fácán párosai se feküdjenek egymástól harminc centiméternél távolabb, mert különben nagyon „levegős” a teríték. A sorokban úgy kell elhelyezni az apróvadat, hogy minden tízedik mintegy 20 centiméterrel előrébb legyen a sorban elhelyezetteknél.


A vadászat során elejtett ragadozók vagy kártevők mindig az első sor elé kerüljenek – külön sorba. Ennek a szokásnak valószínűleg az a magyarázata, hogy számuk rendszerint csak néhány, s elejtésük több ügyességet kíván, mint egy nyúlnak, vagy fácánkakasnak. Nyilván ezért kerülnek legelőre, hiszen néhány róka a fácánsor előtt valóban impozáns látvány, s elejtőjük büszke lehet: tett valamit a vadállomány védelmében is.
Mind az apróvad, mind a vaddisznóterítéknél fontos a körítés. Ha vannak tűlevelű fák a közelben, a terítéket fenyőgallyakkal szegélyezzék. (Lombos gallyakkal nem szokás, ha nincs fenyőág, inkább ne tegyenek szegélynek semmit.) A teríték két oldalán, illetve a sarkaira készített, mintegy méter magas hasábokból fáklyák felállítása a legtöbb helyen szokás. A fáklyákat ajánlatos könnyen gyúló gyantás és lombos fából vegyesen összerakva készíteni. Ennek előnye, hogy a gyantás fa könnyen gyullad, viszont a lombos keményfa – legjobb az akác – tartósan ég. Felemelő érzést ad, tiszteletet parancsol a lobogó tűz a teríték mellett.
A társas vadászat ünnepélyes zárása voltaképpen itt történik. A vadászok a terítékkel szemben, fegyverrel a vállukon sorakozzanak fel, oldalt álljanak a hivatásos vadászok, velük szemben pedig a hajtók. Szép szokás kürtszóval búcsúzni a vadtól, s ezért hasznos, ha a vadőrök ismerik a kürtjeleket. Ezután a vadászatvezető hivatásos vadász vagy vadászmester jelentést tesz a vadásztársaság elnökének, vagy a legmagasabb rangú vendégnek a vadászat lefolyásáról és az eredményről.
A jelentéstétel és az eredményes vadászat megköszönése után érdemes még pár pillanatig elmerengeni a vadásznap élményein és tisztelettel adózni a lobogó fáklyák fényében terítéken fekvő vadnak.

Hozzászólások nincsenek engedélyezve