Távlövészeti edzés Walesben ©Chris Parkin

Aki a magasföldeken vagy szavannákon szeretne vadászni, az vegyen részt egy távlövészeti edzésen.

Nina Krüger jelentése szerint Andrew Venables a megfelelő ember ehhez és a Walesben található WMS Firearms Training területe verhetetlen.

Távlövészeti edzés – gyakorlat teszi a mestert

Mindenki akarja. Jó néhányan tudják. De sokan lényegesen javulhatnak. Ahhoz, hogy jó lövészek legyünk, elsősorban gyakorolni kell. Habár a piacot elárasztják az egyre jobb és pontosabb termékek, amivel sikerülnie kéne nekünk még olyan távolságokon is célba találni, amit szabad szemmel alig látni, még mindig az ember húzza meg a ravaszt, aki a legjobban befolyásolja a lövedék röppályáját. És éppen a nagyobb távolságokon mutatkoznak meg keményen a legkisebb hibák. Nem gond, mert aligha találni szebb helyet az elsütőbillentyű kezelésének és nyugalmi állapot javítására, mint Wales zöld dombjai között.

A JÄGER szerkesztője, Dr. Nina Krüger Andrew Venables szakszerű utasításai szerint edzett. Csupán egy nap után már az 1000 méter sem volt probléma – minden a technikán múlik. ©Chris Parkin

Távollövészeti edzés – A megmoccanás a legnagyobb probléma

Ez egy kényes téma, és szinte senki sem szereti beismerni, ha a saját képességek nem mindig kielégítőek. Az összes probléma elején a moccanás áll. Én is hasonlóan jártam. Évekig főként egy .222-vel vadásztam őzekre és rókára, és nem volt semmi problémám.

Szinte semmi visszarúgás, kis lövéshang, és nincs moccanás. Később a vadászláz a nagyobb kaliberek visszarúgását az észlelési határ alá tompította. A lőtéren viszont teljesen más volt a helyzet, hirtelen a fegyverem úgy rúgott vissza, mint egy dühös ló. Tulajdonképpen a .308-asnak egyfajta titkos fegyvernek kéne lennie. Ehelyett azt tapasztaltam, hogy a harmadik lövés után pont az ellenkező történt nálam. Ahelyett, hogy céloztam és lőttem volna, vártam a lövéssel – a teljesítményem romlott. Egy csipet izgalommal ugyan legtöbbször eltűntette a problémákat, de onnantól nem szívesen jártam a lőtérre.

A tökéletes ütköző: Nemcsak a helyes tartásról gondoskodik, hanem arról is, hogy jobban szabályozhassuk a visszarúgást. ©Chris Parkin

A jó távollövészeti edzés

Andrew Venables a WMS Firearms Training-től jól ismeri ezt a problémát. A lövés specialistának, aki már 14 éves kora óta gyűjti a távlövészeti tapasztalatokat, elég ránézni a klienseire, hogy megállapítsa a problémás területeket. Gyakran állapította meg azt, hogy előzőleg helytelenül edzettek, mondja Venables, akinek a türelme és nyugalma mellet egy Zen mester elhalványul. Akinek a nagyvadakhoz alkalmas kaliberekkel van gondja, annak keveset segít az, ha állandóan megrúgatja magát a nagy lövedékekkel. Így csak negatív tapasztalatokat lehet szerezni. Sokkal jobb, ha kis kaliberekkel vagy akár légfegyverekkel gyakorol az ember addig, amíg a lövések már álmában is betalálnak. Vernables ezt pozitív izom emlékeknek hívja. Mivel amikor a vad meglövésére koncentrálunk, a testünk csak azokat a mozdulatokat tudja megtenni, amikre ösztönösen emlékszik. A visszarúgás fájdalmától megmoccanunk. Ha viszont sikerünk van a kisebb lövedékekkel, akkor a nagy vaddisznónál is sikerülni fog, amikor izgulunk.

Venables megmutatja, hogy kell csinálni. Célozni és meghúzni a ravaszt, ezt jól gyakorolhatjuk a kiskaliberekkel. ©Chris Parkin

Egyébként minek kell a távollövészeti edzés?

A hazai terepeken ritkán lövünk 100 méternél messzebbre, és ezeket a lövéseket nem is tartják vadászokhoz méltónak. Ettől függetlenül nem árt, ha kiismerjük magunkat az olyan optikákkal, amik lehetővé tesznek nagyobb távolságú lövéseket, és ezt a gyakorolni azért, hogy tisztában legyünk azzal, hogy egy távolsági lövésnél milyen tényezőket kell a vadásznak figyelembe vennie. A tartás és technika hibái nagy távolságokon tisztán megmutatkoznak és gyors eredményekkel korrigálhatóak. Nem csak külföldi vadászaton, hanem a saját vadászterületen is kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor egy már beteg állatot kell kilőnünk a személyes komfortzónánkon kívül. És aki 300 vagy akár 1000 méteren célba talál, annak 100 méteren sem lesznek problémái. Most őszintén, az egyszerűen vicces, amikor egy látszólag apró acélfigurára adunk le egy lövést és szinte örökkévalóságot kell várni a „ping” hangra. Mert egy valamit gyakran elfelejtünk: azt, hogy a lövészeti edzés sokkal sikeresebb, ha közben jól szórakozunk.

1000 méteres lövészet

Európában alig található olyan lőtér, ahol 300 méternél távolabbra lőhetünk. Ezzel ellentétben a Wales-i terepen az 1000 métert is támadhatjuk.

Ha saját fegyverrel szeretnénk menni, akkor beletartoznak a formaságok a szolgáltatásba egy egyedi edzéscsomag foglalásakor.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

A többi cikket se hagyd ki!